Az oregoni kommuna vége

1985. szeptember–október:


Szeptember 14.: Osho személyi titkárnője, Ma Anand Sheela és vele együtt a kommuna vezetőségének néhány tagja hirtelen távozik, és az általuk elkövetett illegális tevékenységek teljes tárháza – beleértve mérgezés, gyújtogatás, lehallgatás, gyilkossági kísérlet - lelepleződik.


Osho kihívatja a bűnüldöző szerveket, hogy vizsgálják ki Sheela bűncselekményeit. A hatóság azonban, úgy találja, a vizsgálat remek alkalom arra, hogy véget vessenek az egész kommunának.


Október 23.: Az Egyesült Államok szövetségi törvényszéke Portlandben titokban megvádolja Oshót és még 7 embert viszonylag jelentéktelen bevándorlási csalással.


Október 28.: Szövetségi és helyi tisztviselők – letartóztatási parancs nélkül – fegyverrel kényszerítve őrizetbe veszik Oshót és kíséretének néhány tagját az Észak-Karolinai Charlotte-ban. Míg a többieket elengedik, Őt óvadék nélkül tizenkét napig fogva tartják.


Az ötórás repülőút vissza Oregonba négy napig tart. Közben Osho nem léphet kapcsolatba senkivel, és álnéven, David Washingtonként veszik nyilvántartásba az oklahomai megyei börtönben.


Az ez után következő események azt mutatják, hogy feltehetően mialatt az El Reno Szövetségi Fegyházban volt, nehézfémmel, táliummal mérgezték meg.


November:


Az Ő életét és a szannjászinok egészségét féltő ügyvédek, az ügyészség zsarolásának engedve, a tárgyalás előtt megegyeznek és elfogadnak kettő jelentéktelen vádpontot az ellene eredetileg felhozott harmincnégyből.


Az ítélet 400.000 dolláros pénzbírság, és öt évig nem léphet be Amerikába. Majd ezt követően kiutasítják az országból.


Charles Turner amerikai ügyvéd Portlandben többek között elismeri, hogy a kormány szándéka Rajneeshpuram elpusztítása volt.



Ez a rövid történeti leírás. 
Vagy lásd a www.oshoworld.com-ot, ahol nagyon részletes életrajzot találsz, angolul persze.

Válasz

OSHO:

Mivel semmilyen bizonyítékuk nem volt ellenem – nem követtem el semmit –, megzsarolták az ügyvédjeimet, Amerika legjobb ügyvédjeit. Az Egyesült Államok ügyvédjei azt mondták az én ügyvédjeimnek, hogy „ha fontos számotokra Bhagwan élete, jobb, ha nem mentek bíróságra, mert ti is tudjátok, mi is tudjuk, hogy nem követett el semmit, és mind a harmincnégy vád hamis. Ám nincs az az ügy, amiben az Egyesült Államok hajlandó lenne veszíteni egy egyénnel szemben.”


Úgy nevezték el az ügyet, hogy Amerikai Egyesült Államok kontra Bhagwan Shree Rajneesh. Namost, a világ legerősebb országa, a történelem legnagyobb hatalma természetes nem szeretne veszíteni a bíróságon egy hatalom nélküli egyéntől.


Az ügyvédjeim könnyes szemmel jöttek hozzám. Azt mondták: „Azért vagyunk itt, hogy megvédjünk, de úgy néz ki, ez nem lehetséges. Nem kockáztathatunk meg egy tárgyalást, mert nagyon egyértelműen a tudtunkra adták, hogy az életed veszélyben forog. Ezért a nevedben elfogadtunk két kisebb vádat, így az amerikai kormányt nem éri presztízsveszteség, és meg tudnak bírságolni és ki tudnak utasítani.”


Ez mindössze tíz perccel a bírósági tárgyalás kezdete előtt történt, a Szövetségi Bíróságon pedig Leavy bíró csupán arról a két vádpontról kérdezett, melyeket az ügyvédjeim elfogadtak, mert az egész csupán formalitás volt. Furcsa volt, hogy a harmincnégy vádpont közül Leavy bíró rögtön arra a kettőre tért rá: „Bűnös abban a két vádpontban, vagy sem?” Leavy bíró nyilvánvalóan szintén része volt az összeesküvésnek.

Válasz

Én viszont a magam módján egy őrült ember vagyok. Egyszerűen csak annyit mondtam: „Én… vagyok”. Az ügyvédem, Jack Ransom pedig – aki mellettem állt – azonnal hozzátette: „bűnös”. Így a bírósági felvételen ez úgy hangzott, mint egy teljes mondat: „Én bűnös vagyok.” Tőlem ilyen nem hangzott el. Inkább feszítsenek meg, de hamis vádat nem fogok elfogadni.


Amikor kint voltunk a bíróság épületéből, Jack Ransom azt mondta: „Nagyon furcsa helyzet volt. Még jó, hogy Leavy bíró nem vette észre.”


A bíró ott rögtön kihirdette az ítéletet. Ami ugyancsak furcsa. Az ítéletet írásba kell foglalni, miután elfogadtam vagy visszautasítottam. Az ítélet viszont már készen állt. Ott volt az asztalon, a bíró csupán felolvasta. Feltehetően az ítéletet sem ő írta. Valószínűleg csupán a kezébe adták.


Az ítélet szerint megbírságoltak négyszázezer dollárra. Az ügyvédjeim fel voltak háborodva; nem tudták elhinni, hogy azért a két formális vádért, amik ráadásul hamisak is voltak, több mint ötmillió rúpia a bírság; kiutasítás Amerikából, öt évig nem léphetek be az országba, ha pedig mégis belépnék, akkor tíz év felfüggesztett börtön vár rám. Mondták, hogy azonnal fogjam a ruháimat, és a gépem már vár a repülőtéren. Rögtön el kell hagynom Amerikát, így nem fordulhatok a Legfelsőbb Bírósághoz…


Egy másik ügyvédem – Bob McCrea, egy csodálatos ember, aki némileg értette is, mi történik – a legutóbbi bírósági megjelenésem után azt mondta Viveknek, a gondozómnak: „Számomra úgy tűnik és úgy érzem, hogy újra megtették. Ismét megfeszítették Jézust. Nagyon sajnálom, tehetetlennek érzem magam.”…



Bizonyára rendkívül fontos, hogy kétezer év elteltével egy Jézushoz hasonló embert maguk a keresztények feszítenek keresztre. Ez az amerikai keresztény fundamentalisták és Ronald Reagan összeesküvése volt.



Jesus Crucified Again, This Time in Ronald Reagan's America (6. oldal + 2 mondat a 8. oldalról)


Forrás: http://www.oshoworld.com/biography/innercontent.asp?FileName=biography8/08-38-court.txt

Válasz

OSHO




Legtöbben az idő világában, vagyis a múlt emlékei és a jövő elénk vetített várakozásai között éljük le egész életünket. Csak ritkán – a gyönyör, a harag hirtelen fellángolásaiban, szerelmesünk megpillantásakor vagy egy váratlan esemény ámulatában – érinthetjük a jelen időtlen dimenzióját.



Nagyon kevés ember lép ki az elme és az idő világából, az elme versenyszerűségéből és becsvágyaiból, hogy az időtlenség birodalmában kezdjen új életet. És közülük is csak nagyon kevesen próbálják megosztani élményeiket a többi emberrel. Lao-ce, Gautama Buddha, Bodhidharma... vagy a legutóbbi időkben George Gurdjieff, Rámana Maharshi, J. Krishnamurti – ezeket az embereket a kortársak vagy különcnek vagy őrültnek titulálják, haláluk után azonban már „filozófusokként” beszélnek róluk. Az idők folyamán azután legendákká válnak – nem hús-vér lények többé, sokkal inkább mitológiai megjelenítései annak a kollektív tudatban megjelenő emberi vágyunknak, hogy mindennapi életünk értelmetlenségén és jelentéktelenségén túlnőhessünk.



Osho egy azok közül, akik meglelték a kaput, mely az élet időn túli dimenziójába, a jelenbe vezet. Ő maga „rendíthetetlen egzisztencialistának” nevezte magát, és egész életét annak szentelte, hogy másokat arra buzdítson, hogy ők is felkutassák ezt a kaput – kilépjenek végre a múlt és jövő világából, és felfedezzék maguknak az örökkévalóság birodalmát.

Válasz

„A történelem idő, és idő helyett élj inkább az örökkévalóságban.

És ne csak a történelmet felejtsd el, de felejtsd el az életrajzodat is, és minden áldott reggel kezdd a napodat úgy, mintha az egy teljesen új nap lenne, mintha azelőtt még sose léteztél volna. Erről szól a meditáció: kezdj minden egyes pillanatot újként, harmatfrissen, a múltról semmit nem tudva. Amikor nem tudsz semmit a múltról, és amikor nem hurcolsz magaddal semmit a múltból, akkor nem vetítesz ki semmilyen jövőt. Nincs semmi, amit kivetíthetnél. Amikor a múlt eltűnik, eltűnik a jövő is. Ezek kart karba öltve járnak együtt. Ekkor csak a tiszta jelen marad. Ez tiszta örökkévalóság – és ez az, ahol Isten van. Isten kívül áll a történelmen, Isten kívül áll az életrajzon. Isten itt és most van. Isten időtlen.”

A Rose is a Rose is a Rose, 21. fejezet
(1976. július 19. délután; India, Poona, Csuang-cu Auditorium)

Válasz

„Oly sokan szeretnék itt, hogy írjak egy önéletrajzot. Ez nagyon nehéz, mert akiről írnék, az nem én vagyok. Bármi is vagyok most, annak nincs története. A kitörés után nincs történet; utána nincsenek események. Az összes esemény a kitörés előtt történt. A kitörés után csak űr van. Bármi is volt előtte, az nem én vagyok, nem az enyém.”

Dimensions Beyond the Known, 5. fejezet – From childhood to enlightenment, the birth of a new man
(ideje ismeretlen)

Válasz

»4. kérdés:

MIÉRT NEM ÍROD MEG AZ ÖNÉLETRAJZODAT?

Igen, ezt a kérdést is fel lehet tenni… miért nem írom meg az önéletrajzomat. Lehet, hogy érdekesnek tűnne, de az igazat megvallva az ön-tudás után nincs önéletrajz. Az összes önéletrajz ego-életrajz. Amit én önéletrajznak hívok, az nem a lélek története. Amíg nem tudod, mi a lélek, bármit írhatsz, az ego-életrajz lesz.

Érdemes megjegyezni, hogy sem Jézus, sem Krishna, sem Buddha nem írt önéletrajzot. Nem írtak ilyet, és nem is beszéltek róla. Akik megismerték magukat, azoknak lehetetlenség írni vagy beszélni önmagukról, mert ezután a tudás után a személy valami olyan forma nélkülibe vált át, hogy mindaz, amit tényeknek hívunk az életben – mint amilyen a születés időpontja, valamilyen kiemelkedő esemény időpontja –, elenyészővé válik. Ezek a tények megszűnnek bármi jelentőséggel bírni. Egy lélek felébredése oly világrengető, hogy miután megtörténik, amikor kinyitod a szemed, azt látod, hogy minden megszűnt. Semmi nem maradt; nincs senki, aki beszélni tudna arról, ami történt.

Miután már valaki ismeri a lelkét, az önéletrajz pusztán önmaga álomszerű változatának tűnik. Olyan ez, mintha valaki az álmairól készítene feljegyzéseket: az egyik nap ezt az álmot látta, a következő nap azt az álmot, azután pedig egy harmadik álmot. Az ilyen önéletrajznak nincs több értéke, mint a képzelet játékának, mint egy mesének.

Ezért nehéz írnia annak, aki felébredt. Az a helyzet, hogy nincs semmi lejegyzésre érdemes a felébredésben. Ez mind csupán álom volt. A felébredés megtapasztalásának a ténye megmarad, ám ami a tapasztaláson keresztül megismerhető, az nem szavakba önthető. Azért nem, mert egy ilyen tapasztalat szavakra bontása a tapasztalást ízetlenné és megfoghatatlanná teszi. Ennek ellenére az a törekvés mindig megmarad, hogy a tapasztalatot különböző módon, különböző eszközökkel megosszad.

Az egész életem arról fog beszélni, hogy mi történt. Nincs semmi más, amit mondani lehetne, csak ennyi. Ám ez sem olyasmi, amit le lehetne írni. Amint betű lesz belőle, az embernek az az érzése támad, hogy fölösleges volt beszélni róla. Mi az, amit le lehetne írni? Esetleg ezt: „Megtapasztaltam a lelket. Telve vagyok örömmel és békével.” Képtelenség – ezek pusztán szavak.

(…)

Válasz

(folytatás)

A probléma kétszeres: ami elmondható, az álomszerűnek tűnik, beszélni pedig csak arról érdemes, amit nem lehet elmondani. Az elmében mindig ott bújkál az érzés, hogy semmi, de semmi haszna, ha elmondom, mi történt velem. A célom az, hogy elvigyelek arra az útra, amely esetleg elvezet téged magához a tapasztaláshoz. Csak ekkor értheted meg egy nap, hogy mi történt velem. Előtte nem értheted, és annak, hogy elmondom neked, mi történt velem, közvetlenül nincs semmi célja. Nem gondolom, hogy hinni fogsz a szavaimnak. És mi haszna van annak, ha gyanakvóvá teszlek? Ezzel csak kárt okozok. A legjobb, ha elviszlek téged az útra, a partig, ahonnan bele lehet téged oda nyomni, ahol egy nap majd te magad tapasztalhatod meg. Azon a napon leszel majd képes bízni. Tudni fogod, hogy hogyan történik. A bizalom egyébként más módon nem lehetséges.

Amikor Buddha a halálán volt, az emberek megkérdezték tőle: „Hova fogsz menni a halál után?” És mit válaszolt erre Buddha? Azt mondta: „Nem voltam sehol, így hát hova is mehetnék a halál után? Sose mentem sehova, és sose voltam sehol.” Az emberek ezután is továbbra is azt kérdezték tőle, hogy hova fog menni, ám Buddha az igazságot mondta, mivel a buddhaság jelentése az a sehollét. Ebben az állapotban sehol sem vagy, így a valahol lenni kérdése fel se merül.

Ha nyugodt és csendes tudsz lenni, akkor mi marad a légzésen kívül? Csak a légzés marad; semmi más. A légzés megmarad, mint a buborékban a levegő. Ha csendes tudsz maradni legalább néhány pillanatra, akkor észre fogod venni, hogy amikor nincsenek gondolatok, akkor a légzésen kívül nincs semmi más. A levegő belégzése és kilégzése nem több, mint a levegő be- és kiáramlása egy buborékba vagy léggömbbe. Így hát Buddha ezt mondja: „Csak egy buborék voltam. Hol volt az én? A buborék kipukkad, te meg azt kérdezed, hova tűnt.” Ha olyasvalaki, mint Buddha tudja, hogy olyan, mint egy buborék, akkor hogyan is írhatna önéletrajzot vagy hogyan beszélhetne a tapasztalatáról? Bármit mondhatna, félreértenék.

(…)

Buddhának igaza volt. Mi értelme lenne akkor egy önéletrajznak? Minden olyan, mint egy álom egymás után következő képei, mint a szivárvány színei a buborékon. A színek eltűnnek, amint a buborék kiszakad. Ez egy teljesen nyilvánvaló következmény.«

Dimensions Beyond the Known, 1. fejezet
(1970. február 28. délután)

Válasz

„A megvilágosodás előtt soha semmi nem történik, mert minden, ami történt, csak vízre rótt karcolat volt. A megvilágosodás után szintén nem történik semmi, mert az idő eltűnik. Így hát az első történés és az utolsó történés a megvilágosodás. Ami előtte történt, annak nincs semmi értéke; annak már semmi értelme nincs, csak egy álom volt. És miután felébredsz, megint csak nem történik semmi. Nem mintha a nap nem kelne fel, nem mintha az éj sötéte nem lenne tele csillagokkal, nem mintha a virágok többé nem hajtanának ki – MINDEZ tovább folytatódik! De benned semmi nem történik. Minden nyugodt és csendes marad.

A megvilágosodás után nincs életrajz. A megvilágosodás után minden csak csend – mert minden örökkévaló.”

The Perfect Master, 1. kötet 9. fejezet – Hail Great Scholar!
(1978. június 29. India, Poona, Buddha Csarnok)

Válasz

»Vasant Joshi életrajzot ír rólam. Az életrajz csak nagyon felszínes lehet, olyan felszínes, hogy egyáltalán nincs miért elolvasni. Egyetlen életrajz sem képes a mélységeket feltárni, főleg nem az ember pszichológiai rétegeit. Különösen, ha az ember eljutott ahhoz a ponthoz, ahol az elmének többé már nincs jelentősége a hagyma közepében megbúvó semmisséghez képest. Lehánthatod a rétegeket egymás után, könnyező szemmel, persze, ám végül semmi nem marad, és a hagymának az a középpontja – ahonnan eredetileg kifejlődött. Egyetlen életrajz sem képes a mélységekbe eljutni, főleg nem olyan embernél, aki ismeri az elmenélküliséget is. Szándékosan mondom, hogy „elmenélküliséget is”, mert ha nem ismered az elmét, nem ismerheted meg az elmenélküliséget sem. Ez az én csekély ajándékom a világnak.«

Glimpses of a Golden Childhood, 34. fejezet
(elhangzott 1984-ben, USA, Rajneeshpuram, Lao-ce ház)

Válasz