Anthony Thompson Ph. D.:

 

Christoper Calder (Sw. Krishna Christ) és az ő „elveszett igazság” hazugsága vagy félretájékoztatása

 

2007 

Válasz Calder úr „Osho, Bhagwan Rajneesh és az elveszett igazság” című írására.

 

 

„Vitáink alkalmával mindvégig, bár más-más formában, de következetesen sértegetett és félresöpörte az érveimet, mondván, én egy »őrült szektás« vagyok. Mindezt pusztán azért, mert nem értettem egyet másodkézből származó információival.”

 

 

Calder úr, a saját információi szerint, még az 1970-es években lett Osho tanítványa, abban az időben, amikor Osho Mumbaiban – akkoriban Bombay – a Woodlands Házban lakott. Calder 1970. november 19-én jött Indiába. Osho a Sw. Krishna Christ nevet adta neki. „Én voltam Rajneesh második nyugati szannjászinja, rögtön Ma Yoga Prem után. Nézd meg »A néma robbanás« (The Silent Explosion) első kiadását. Az én ötletem volt ez a cím, és én írtam a könyv bevezetőjét is. A szannjászin nevem Swami Krishna Christ volt.” (Calder 2006). Calder különösképpen nem értékelte a kapott nevet, és panaszkodott is erről Oshónak. Íme egy szemelvény Osho Sw. Krishna Christnek a nevével kapcsolatos panaszaira válaszul írt leveléből. Idézet a „A Cup of Tea”-ből (327. levél):

„Az ego a komolyság, a betegség, a tao pedig az ego nélküli létezés, az áldás, az eksztázis. Ezért is adtam neked olyan nevet, ami ennyire abszurd! Ám tudatosan adtam neked ezt neked. Azért adtam, hogy talán soha ne azonosulj vele. A név annyira abszurd, hogy névtelennek, senkinek kell maradnod mögötte, és ez a név olyan, hogy nem csak mások, hanem te magad is képes leszel nevetni rajta. Swami Krishna Christ!”

 

 

Calder neve akkoriban Walter Pfuetze volt. Nevelő apja 1971-ben elvitt egy csoport tanulót Bombay-ben a Woodlands Házba, és így személyesen találkozott Acharya Rajneesh-sel. Ezért volt a neve a korai könyvekben Swami Krishna Christ, alias „Walter Pfuetze”-ként feltüntetve. A nevét 1976-ban változtatta meg Christopher Calderre, mivel nem szerette a német neveket. Amúgy brit volt, és érdekelte őt a művész Alexander Calder munkássága. Valahol útközben pedig kiábrándult és csalódott Oshóban, és írt egy tüzes cikket ellene.

Calder úrnak jogában áll, hogy legyen saját véleménye és meggyőződése Osho tanításaival és gondolataival kapcsolatban, és hangot is adjon azoknak. Amennyire én tudom, Calder úr „a meditációnak egy egyszerű tanulója” – szereti így hívni magát –, és nem rendelkezik formális képzettséggel neuropszichológiából vagy neurofiziológiából. Az ismereteit a meditáció biológián vagy spiritualitáson alapuló, idegműködésre gyakorolt hatásairól emiatt könyvekből, magazinokból, vagy ami a legrosszabb, az internetről szerezte be.

Nincs információm arról, hogy részese volna bármilyen neurológiai kutató csoportnak, vagy részt venne bármilyen, a témával kapcsolatos kutatásban.

 

Christopher Calder – az ember, aki hazudik Oshóról

Nekem személy szerint nincs több tudományos ismeretem az ő állításairól, mint „a meditáció bármely egyszerű tanulójának”, bár néhány elképzelése egybevág a saját tapasztalataimmal. És úgy vélem, Calder úrnak valóban van néhány ragyogó gondolata. Ám mivel neurológus sem vagyok, nem fogok vitába bocsátkozni ezekkel kapcsolatban. És nem azért nem bocsátkozom vitába, mert nem tartozik ezen cikk témájához, hogy egyetértek-e vagy nem ezekben a pontokban, hanem mert ami valóban számít, és amire a továbbiakban a részemről figyelmet fordítok, az az „Osho, Bhagwan Rajneesh és az elveszett igazság” című cikkében szereplő félretájékoztatás és hazugságok.

Calder úr azt a látszatot kelti, mintha közeli tanítvány lett volna. Ennek ellenére egyetlen 1975 utáni belső körös tanítvány sem hallotta a nevét, vagy emlékszik rá abból az időből. Nem tudok másra gondolni, mint hogy láthatta Oshót személyesen abban az időben, mikor Osho a woodlandsi lakásban lakott, mint ahogyan sokan mások is látták, később viszont már nem, amikor a cikkében tárgyalt események állítólag megtörténtek. Épp ezért ő nem lehetett az események szemtanúja.

Nem értek egyet mindennel vagy nem szeretek mindent, amit Osho mondott vagy tett az életében. Tudatában vagyok annak, hogy ez az ember nem alkudott meg semmilyen ponton, és azt tette, amit helyesnek ítélt, hogy tennie kell, és nem érdekelte, mit gondolnak róla az emberek. Azt is tudom, hogy a körülötte lévő embereknek ez legtöbbször azt jelentette, hogy „megszoksz, vagy megszöksz”, és az ő elképzeléseit kellett megvalósítani. Azonban mint a munkásságának egy kutatója, kénytelen vagyok tisztázni és megcáfolni a Calder úr cikkében használt azon állításokat és érveket, amikről úgy gondolom, hogy egyszerűen nem igazak vagy erősen félrevezetőek.

Nem vagyok Osho tanítványa, és nem tartom Oshót a mesteremnek, de nem tudom elrejteni az öreg iránt érzett csodálatomat. Úgy gondolom, az emberi tudat tágításához adott hozzájárulása példa nélküli az emberi történelemben. Vannak más mesterek is, ám senki nem ért el oly sok embert olyan hatásosan, mint élete folyamán Osho. Továbbá, ragaszkodása a nevetéshez, az élet élvezetéhez és a humorhoz mint vallásos minőséghez egyedülállóvá teszi őt a misztikusok világában. Végül pedig spirituális keresők tömegeinek segített felszabadulnia a szexuális és szociális kötöttségek alól, akik egyébként valami aszkétikus, elnyomó gurunál kötöttek volna ki, és ily módon még több elnyomással és önkínzással járultak volna hozzá a világhoz.

A témát több, mint 22 éve kutatom, és ezzel kapcsolatban kikérdeztem sok jelenlegi és volt tanítványt, látogatókat és barátokat egyaránt. Nyolc alkalommal jártam az indiai kommunában, ami ma Osho meditációs hely (Osho Meditation Resort). Így hát szakértőnek tartom magam az Osho élete és munkássága témában.

Osho kijelentései

 

Calder úr több alkalommal idézi Oshót. Ahogyan ezt teszi, az rosszindulatú, és tisztán látszik, hogy a szándéka nem egy független szakértő megfigyelőé, hanem egy sértődött szeretőé. Olyan képet akar festeni Oshóról, amivel levezetheti a saját dühös érzéseit és megbántottságát. Calder úrnak joga van hozzá, hogy dühös és megbántott legyen. Azonban a tények, idézetek és gondolatok eltorzítása, mellyel azt a felfogást igyekszik terjeszteni, hogy egy gonosz karakterrel állunk szemben, manipulatíve és közvetett módon csupán arra szolgál, hogy kiereszthesse saját vérbosszújának gőzét.

Az én értelmezésemben teljes képtelenség kiragadni néhány kijelentést Osho több, mint 8500 órányi beszédéből, és az alapján megítélni. Nem hiszem, hogy egy olyan személy, mint ő, aki azt állítja, hogy régóta ismeri Oshót, megteheti ezt. És az egészben az a vicc, hogy Osho maga sosem tagadta, hogy ellentmondásos, ellenkezőleg, dicsőítette. Ezért, ha manapság veszel egy idézetet Oshótól, az önmagában semmit nem jelent. Azt érted, hogy egy ember tanácsokat ad neked kertészkedésről, tapétázásról vagy szexelésről. Ám a teljes fejezetre utalás nélkül egyetlen idézet nem jelent semmit.

 

Calder (közvetlen könyvre vagy fejezetre hivatkozás nélkül) idézi, hogy Osho kedvelte Hitlert. Átkutattam Osho beszédeinek és idézeteinek a teljes könyvtárát, de sehol nem találtam azt az idézetet. Calder feltehetően az „I Am the Gate” (Én vagyok a kapu) előadás sorozatból idéz. És persze Calder úr jelenik meg az első kiadás egyik szerkesztőjeként. Osho sehol nem mond olyat, hogy „kedvelem Hitlert.” Amit mond, az általánosan köztudott, ez pedig az, hogy Hitler szövetséget kötött tibeti ezoterikus csoportokkal. Tény, hogy a tibetiek támogatták a Harmadik birodalmat. Mit gondoltok, a „szvasztika” honnan van? Az egy ősi ezoterikus jelkép, amit mind a dzsajnák, mind a tibetiek használnak. A nácik csak megfordították.

Az egyetlen dolog, amit találtam, az egy interjú a Der Spiegelben. Láttam a videót (The Last Testament – Az utolsó testamentum, 1985. július 19. ), és Osho azt mondta mindkét újságírónak, Erik Widdemannak és Reiner Webernek, amikor azok Hitlerről kérdezték, hogy: „Szeretem azt az embert. Egy őrült volt” – tréfából, hogy lássa a reakciókat. Amire mindkettő német újságíró döbbenten nézett ki a fejéből. Osho később hozzátette, hogy „teljesen erkölcstelennek és egy gyilkosnak tartja azt az embert”, és Mahatma Gandhihoz hasonlította. Nem azért, hogy pozitívan tüntesse fel Hitlert, hanem hogy megmutassa, az ő szemében Mahatma Gandhi mennyire erkölcstelen volt, amiért egy olyan szegény országban, mint India, ellene volt a technológiának, és mert nőtlenségről és önsanyargatásról prédikált. Erre a Der Spiegel cikk – természetesen szándékosan így szerkesztve – azt mutatja be, hogy Osho egymáshoz hasonlította Hitlert és Gandhit, mondván, hogy mindketten nagyszerű emberek voltak. „Hitler olyan volt, mint Gandhi” – hirdeti a cikk címe. Így torzítják el a dolgokat a bulvársajtóban.

 

Osho interjút ad a sajtónak 1985-ben

 

Találtam még néhány idézetet Hitlerről és Gandhiról, és Osho érvelését róluk.

„Gondolj csak bele: ha Adolf Hitler nyomoréknak született volna, vagy amőbiázisa lett volna, vagy folyamatosan hepatitisze, akkor a világ megmenekült volna. A tény az, hogy Adolf Hitler ellene volt dohányzásnak, ellene volt az alkoholnak. Teljesen vegetáriánus volt, mint Mahatma Gandhi. Valójában sok dolog közös volt bennük. Mindketten hittek abban, hogy korán kell ágyba bújni, és kora reggel kell felkelni. Mindketten hittek abban, hogy a vegetáriánus étkezés az jó. Mindketten abban hittek, hogy a dohányzás rossz, az alkohol rossz. Mind a kettő egy nagy szentfazék volt! Mindketten egyformán veszélyesek és pszichopatikusak voltak. Az egyetlen különbség az volt, hogy Mahatma Gandhiban a dzsajna jellemvonások nagyon kifejlődtek – csupán tíz százalékban volt Hindu, kilencven százalékban pedig dzsajna –, ezért önmagát gyötörte. Adolf Hitlerben a mohamedán jellemvonások fejlődtek ki: ő másokat gyötört, és nem magát. De mindketten szerettek gyötörni. Hogy kit gyötörtek, annak nincs olyan nagy jelentősége. Mindketten élvezték a gyötrést...” (Osho, Zen: Zest, Zip, Zap and Zing, 1980)

„Magadat gyötröd, vagy másokat gyötörsz, mindkettő beteges dolog – magának a bántásnak a gondolata az. Valaki, aki Adolf Hitler, másokat gyötör; valaki, aki Mahatma Gandhi, magát gyötri. Mindketten ugyanabban a csónakban eveznek, talán egymásnak háttal ülve, de ugyanabban a csónakban ülnek. Adolf Hitler mások gyötrelmében leli örömét, Mahatma Gandhi a saját gyötrelmében leli örömét, ám mindkettejükben erőszak lakozik. Ugyanaz a gondolat bennük – a gyötrelemhez kapcsolódik az örömük. Az irányuk különböző, de nem az irány a kérdés; mindkettejüknek ugyanaz az attitűdje: gyötörni. Azért tiszteled azt, aki gyötri önmagát, mivel nem érted a lényeget. Adolf Hitlert a világon mindenhol elítélik, Gandhi pedig mindenütt megbecsültségnek örvend, és én egyszerűen zavarban vagyok. Hogy lehetséges ez? – hiszen mindkettőben ugyanaz a gondolat van benne.” (Osho, Tao: The Pathless Path, 1978)

Emellett természetesen számtalan alkalommal fordul elő, amikor Osho alávaló embernek festi le Hitlert, olyan helyet elfoglalónak, ahonnan mélyebbre ember már nem süllyedhet, stb. Félreidézni Oshót, vagy a szövegösszefüggésekből kiemelve idézni őt, az egyik kedvenc és leghitványabb kedvtelése Calder úrnak.

Az összefüggéseiből kiemelt két sornyi idézet manapság semmit nem jelent. Csak egy példa erre. Osho azt mondja a „From Bondage to Freedom” előadás sorozatában 1985-ben, hogy az „ezoterikus azt jelenti, baromság”. Az 1986-os „Beyond Psychology” sorozatban pedig azt, hogy „minden, ami értékes, ezoterikus”. Maga Osho mondta egy alkalommal: „Ne azzal érts egyet, amit mondok; közvetlenül csak velem érthetsz egyet. Szükségtelen átrágnod magad azon, amit mondok. Ezernyi dolgot mondok, és nap mint nap ellentmondok magamnak. Bele fogsz bolondulni, ha elkezdesz egyetérteni velem! Ne érts egyet; senki ne értsen egyet azzal, amit mondok. Csupán néhány pontban érthetsz egyet, de az nem az egész lesz, amit mondok. Az én módszerem az ellentmondás. Továbbra is törni-zúzni fogok. Folytatom az emberek felrázását, megütköztetését; ez az én módszerem, az emberek hiedelmeinek szétzúzása.” (Osho, The Open Secret, 1980).

Ezért úgy gondolom, Osho szavait nem egy minden részletre kiterjedő filozófiaként kell felfogni, hanem mint valami csábító, ön-feltárásra hívó meghívást, hogy megértsük az elme, a test és az érzelmek természetét, és a meditáció szerepét ebben a kutatásban. Emellett az előadások számos alkalommal egyéneknek szóló válaszok voltak, és Osho több alkalommal nem csupán a kérdésre válaszolt, hanem magának a kérdezőnek. Emlékszem, egyszer a női felszabadítási mozgalom ellen beszélt egy radikális feministának, és aztán pontosan az ellenkezőjét mondta egy hímsoviniszta dél-amerikainak. Vagy, Istenről beszélt egy ateistának, majd aztán egy katolikus papnak azt mondta, hogy az csak hazugság volt. (Satya Bharti, The ultimate risk, 1980)

A „szekta” történet

 

Calder úr a szannjász mozgalomra „szektaként” utal, miközben beszél róla. Egyáltalán nem értek egyet a kijelentéseivel, hogy Osho mozgalma egy szekta volna. Miért nem? Egyszerűen azért, mert bármilyen szekta létéhez kell néhány előfeltétel; pl. kell a hiteknek egy olyan anyaga vagy készlete, ami szisztematikusan van felépítve. Egy teljes hitrendszer, ami a saját fogalmaival mindent megmagyaráz. És Calder úr is tudja, hiszen következetesen emellett érvel, hogy Osho rengetegszer ellentmond önmagának. Így pedig gyakorlatilag lehetetlen a szavaiból kultuszt csinálni. Egyedül akkor következetes, amikor a tudatról és a meditációról beszél. A többi gondolata egyszerűen nem eléggé rendszeres ahhoz, hogy bármit is lehessen kezdeni vele.

Ha egy szektához akarsz csatlakozni, kell valami, amiben hihetsz... a Mennyország vagy a jövőbeli megvilágosodás némi ígéretében. Olyan szektához nem csatlakozol, ami azt mondja neked, hogy „te már eleve egy buddha vagy, egy megvilágosodott” (részlet: The Heart Sutra – „A szív szutra”), és azt, hogy csupán „haza kell térned. Akármi vagy, gyönyörű vagy úgy, ahogy vagy” (részlet: The Goose is Out – „A liba kint van”).

A meglátásom az, hogy Osho munkája főleg az emberek programtalanítása volt; megszabadította az embereket az általuk a szeretetről, spiritualitásról, fejlődésről, kapcsolatokról stb. felépített elképzeléseiktől. Valójában ha akarsz, találhatsz kijelentéseket, ahol beszél a karmáról és újjászületésről, aztán egy másik kijelentést, amelyben azt mondja, hogy nincs lélek, nincs újjászületés (lásd „Reincarnation a Misconception” előadás 1989-ből), és hogy a karma csupán a társadalmi kontroll egy módja. Beszél Istenről, aztán meg azt mondja, nincs is ilyen dolog, meg hogy az csak egy „esti mese” félénk embereknek.

Másodszor, kellenek szertartások, amikhez az emberek, régiek és újak egyaránt csatlakozni tudnak. Manapság pedig nincs semmi ilyesmi. Még a halálának és születésének az ünneplését is, a képeit, a szannjász avatást is mint hivatalos ünnepet eltávolították, száműzték az indiai Osho Resortból. Bárki odamehet és ellenőrizheti, és láthatja, hogy nincs ott semmiféle „elvakult kultusz”.

Harmadszor, egy szekta nem ismer eltérő véleményeket – Calder úr és én mégis írunk és vitatkozunk egy szannjász tulajdonban lévő weboldalon, és az idézetek, amiket feltesz Parmartha cikkéből, szintén Oshót vitató bírálatok szannjász weblapokról. A szannjászinok többnyire nyitottak, befogadóak, zártak, megszállottak vagy nemtörődömök... mint bármely emberi lény. Ám nincs semmilyen hivatalosan kikényszerített dogma, nem kell bármiben is hinni, vagy bármivel egyetérteni. Minderre a bizonyíték az, hogy a szannjászinok a spirituális keresőknek azon egyedüli csoportját alkotják, akikkel gyakorlatilag bármilyen mester lábánál, új terápiás vagy tudattágító módszernél találkozhatsz. Megtalálhatod őket a sámánizmustól kezdve az ayurvédáig mindenhol, és a különböző terápiás iskolák soraiban is.

Negyedszer, kell valaki, akiben hihetsz, valami megmentőben – Osho pedig maga tanácsolta a tanítványainak, hogy ne higgyenek benne, hacsak az nem a saját közvetlen megtapasztalásuk (Gold nuggets, 1988). És többször is elismételte a tanítványainak: „nem megmentő, vagy próféta, vagy az Isten egyszülött fia, csupán egy közönséges emberi lény, mint te” (Osho, Interviews with the Press, 1985). Vagy: „a mester nem olyasvalaki, aki bármit is elért; a mester olyasvalaki, aki felfedezte, hogy nincs semmi, amit el lehet érni.” (Bernard Günther, Dying for Enlightenment, 1979)

A kutatásaim azt mutatják, hogy Osho nem egy Deepak Chopra volt. Ez az ember egy senkinek nem engedelmeskedő képromboló volt, aki azt tette és mondta, amit igaznak gondolt. Porig sújtotta a katolikus egyházat, az iszlámot és a szervezett vallások valamennyi formáját; Teréz anya és Gandhi ellen beszélt (Gandhi ellen a pontos érthetőség kedvéért azért, mert Gandhi a technológia ellen volt, amit Osho viszont erősen támogatott – és nem azért, amit Calder úr a cikkében állít).

Osho olyan ember volt, aki semmi hasznát nem látta a rituáléknak, a szigorú szabálykövetésnek és az összes önkínzásnak, ami a lemondás és spiritualitás nevében folyik. Az önismeret fejlesztése volt a zászlajára írva. Még ennél is tovább ment, az indiai hagyományok ellen szólalt fel. Amellyel elég okot szolgáltatott ahhoz, hogy a korai nyolcvanas években Punéban egy fanatikus hindu egy nyilvános beszéde közben merényletet kíséreljen meg ellene.

Osho a Kelet és a Nyugat, a spiritualitás és a materializmus találkozására gondolt. „Zorba, a Buddha” – így hívta az általa megálmodott „új embert”. És bizonyára nem egy aszkéta életét élte. Ám mindenek felett a tanítványait és barátait segítette, hogy független és engedetlen egyének legyenek.

Calder feltételezései

 

Calder úr azt állítja, hogy „Rajneesh rossz egészségi állapotát és furcsa tüneteit az ideg- és immunrendszer működési zavarai okozták, és nem a megvilágosodásából adódó valamiféle ezoterikus szuper érzékenység. Rajneeshnek kettes típusú cukorbetegsége, asztmája és komoly hátfájdalmai is voltak.” Szerinte Oshónak „krónikus kimerültség szindrómája” (CFS) volt. Namost, ez pusztán Calder feltételezése, ami mögött nincs semmilyen hivatalos, orvos által felállított diagnózis. Calder azt is állítja, hogy: „Rajneesh vényköteles gyógyszereket használt, főleg Váliumot (diazepam) fájdalomcsillapítónak a fájdalmaira és a dysautonómia (autonóm idegrendszer működési elégtelensége) tüneteinek ellensúlyozására. A napi javasolt legnagyobb dózist, 60 milligrammot szedte. Rajneesh dinitrogén-oxidot (N2O) is belélegzett tiszta oxigénnel keverve, amiről azt állította, hogy növeli a kreativitását. A dinitrogén-oxid valószínűleg a komoly fáradtság- és fulladásérzetet enyhítette, amit a krónikus kimerültség szindrómában szenvedő betegek gyakran éreznek, de ez nem befolyásolta ítélőképességét. Mivel a drogok erejét illetően naiv volt, és túlzottan bízott abban, hogy képes lesz leküzdeni negatív hatásaikat, így Rajneesh nem tudott ellenállni a függőségnek.”

Namost, ez az információ, ami mint „tény” szerepel, valójában másodkézből származik, a forrása pedig Hugh Milne könyve, a „Bhagwan, a bukott isten”, valamint egy interjú, amit Osho egykori titkárnője, Sheela – akit a mester leleplezett – adott a Stern magazinnak Németországban, és az USA-ban a 60 Minutes-nek (CBS). Sheela haragudott Oshóra. Mi több, tehetetlen dühöt érzett vele kapcsolatban, elvégre is az Ő feljelentése juttatta rács mögé. És ez is egy módja volt annak, hogy aláássa Amrito – Osho orvosának – munkáját. Nem szabad elfeledni, hogy Sheela megpróbálta Amritót eltenni láb alól a ranchon*. És ez bizonyítékokkal van alátámasztva. Érdemes eltűnődni azon, mi lenne, ha 60 milligramm Váliummal a szervezetedben próbálnál kiépítetlen vidéki földutakon minden nap autót vezetni, és nem beleütközni abba a több száz szannjászinba, akik az út szélén állnak, hogy üdvözölhessenek.

 

*Az oregoni kommunát többféle elnevezéssel illették: Rajneeshpuram, Rancho Rajneesh és Big Muddy Ranch (Nagy Sáros Ranch) is, mivel a terület azelőtt birkalegelő volt, amit a birkák kopárra legeltek, és nem maradt más utánuk, mint az időjárástól függően egy csontszáraz vagy sáros terület.

A megkérdezett szemtanúk mindkét vádat cáfolták, mind Milne, mind Sheela vádjait, és természetesen Calder állításait is: Devageet – aki Pune 1-től Osho élete végéig volt Osho személyes fogorvosa – kijelentette: „Osho sosem használt dinitrogén-oxidot, a fogorvosaként én használtam azt a fogászati kezelései alatt. Oshónál más mesterekhez hasonlóan ugyanazt lehetett tapasztalni – lásd Baba Neem Karoli, aki egy iszonyatos adag LSD-t vett be, amikor először találkozott Ram Dassal, és az nem volt rá semmilyen hatással – hogy a fogászati kezelése alatt kapott dinitrogén-oxid semmilyen torzító hatással nem volt a tudata tisztaságára. Újra és újra megmutatta, hogy a lazítás élettani hatásait könnyedén hasznosítani tudja alkotás céljára – ezért születhetett meg az a három könyv, amit a fogorvosi székből mondott tollba: »Notes of a Madman« (Egy őrült feljegyzései), »Books I Have Loved« (Könyvek, amiket szeretek) és a »Glimpses of a Golden Childhood« (Pillanatképek egy arany gyermekkorból). Azzal, hogy ezt elmondtam, úgy beszélhetek, hogy nem élek vissza senkinek a bizalmával. Mint te tudod, a dinitrogén-oxid egy elismert és megbecsült fájdalomcsillapító és érzéstelenítő szer, és még mindig az érzéstelenítő technikák alapját képezi, mivel bizonyítottan biztonságos és hatékony. Az is tény, hogy emberek használják kedvtelésből is. Osho kizárólag fogászati körülmények között kapott dinitrogén-oxidot.”

Sw. Jalal, a fogászati berendezések technikusa továbbá a következő megjegyzést tette: „A ranchon és Pune 2-ben én voltam a fogászati helyiség technikusa, a felelős a berendezésekért. Ha Osho nem kapott titkos kezeléseket a tudtom nélkül, akkor nem használt gázt nemhogy naponta, de még hetente sem.” Ezt azért jegyezte meg, mert Calder úr azt állította nekem, hogy Devageet azt mondta, Osho „hónapokig egyfolytában N2O-t használt.” Ami nem más, mint hazugság, vagy téves információ. Cikkében azt állítja, tudomása van arról, hogy az USA-ban, a ranchon lévő házában Osho LSD-t szedett, és végig N2O-val és Váliummal volt bekábítószerezve. Természetesen ezen állítások egyikéhez sincs szemtanúja. Abban az időben csupán néhány embernek volt bejárása Oshóhoz: Devarajnak, Devageetnek, Ashunak, Nityamónak, Viveknek, Sheelának, Hasyának, Shunyónak, Nirupának, majd később Anandónak, Neelamnak és Jayeshnek. Ezen emberek egyike sem tett még csak halvány utalást sem ilyesmire... és valójában cáfolták Calder úr vádjait, mindezt képzelgéseknek és koholmányoknak minősítve a részéről.

A válaszomra, hogy az N2O csupán fogászati kezelésekre szolgált, azt válaszolta: „Senki nem mond tollba könyveket fogászati műtétek alatt, és egyetlen fogászati műtét sem tart hónapokig.” Először is, a könyvek tollba mondása fogászati kezelések „keretében” történt. Ez nem azt jelenti, hogy Osho fúróval a szájában beszélt... ami elég nehéz lett volna. Nem tudhatjuk, hogy Devaraj, Devageet és az asszisztensük, Ashu milyen hosszan maradtak együtt, miközben Oshót hallgatták. Másodszor, az úgynevezett könyvekből kettő, a „Notes of a Madman” (Egy őrült feljegyzései) és a „Books I Have Loved” (Könyvek, amiket szeretek) éppenséggel egy kis vékony darab. Az első 13 fejezetből, a második 16 fejezetből áll. Mindkettő kicsi könyv, és bár a mostani kiadások fényes kemény kötéssel készülnek, az eredetiek papírkötésűek voltak, bennük színes képekkel, és méretük nem volt nagyobb egy zsebkönyvnél. Ha hangosan felolvasod az egyes fejezetek tartalmát, azok nem tartanak tovább nyolc percnél, néhány esetben pedig kettőnél.

A másik könyv, a „Glimpses of a Golden Childhood” (Pillanatképek egy arany gyermekkorból) egy vastag és terjedelmes könyv, melynek tartalmát Osho Oregonban rajneeshpurami tartózkodásának kezdetén mesélte el. Viszont ez jelentősen nagyobb a másik két könyvnél. Ám bármelyik fejezetet is olvasod fel hangosan, az nem fog tovább tartani 15 percnél. Osho ennyit beszélt mindegyik fejezet alkalmával. Tehát csak találgathatunk és feltételezésekkel élhetünk arról, hogy a ranchon töltött idő első éveiben, mondjuk 1982, 1983 és 1984 kezdetén (a könyvek 84’ végén és 85’ elején lettek kiadva) ezek a könyvek fogászati kezelésekkel összefüggésben lettek lejegyezve, ahol Osho fogorvosa N2O fájdalomcsillapítást használt. Akárhogy is, ezek egyike sem bizonyíték arra, hogy egy „fogászati kezelés hónapokig tart”, vagy hogy „Osho N2O függő” lett volna.

És végül szeretnék még valamire rámutatni, amit fontosnak érzek: vajon miért kellene a mesternek a saját közösségében mindenféle gondot felvállalnia, amivel a fogászati kezelések összehozása jár, és hagyni, hogy eltávolítsák a fogait – csak azért, mert nevetőgázt akar használni. Én biztos nem bajlódtam volna ezekkel, csak felállítottam volna egy palackot a karosszékem mellett, és repesztettem volna csendben. Szóval, minek járt Osho fogászati kezelésekre? Nem tudta kinyitni a szelepet?

Calder úr a cikkében felhasznál egy szövegrészt Jim Weavertől, ahol ez a kongresszusi képviselő azt állítja, hogy dinitrogén-oxidos elzáró csapokat látott Rajneesh ágya mellett a szobájában, Rajneeshpuramban. Ez a Weaver szöveg, amire Calder úr újra meg újra hivatkozik – és ami itt elérhető: http://home.att.net/~meditation/Weaver.html –, nyilvánvalóan nem hiteles. A híres elzáró csapoktól csak egy bekezdéssel feljebb Weaver a következőt írja, láthatóan figyelemre méltó emlékező tehetséggel: „Két nappal később Bhagwan és Ma Anand Sheela meglépett a Nagy Sárosról; megkíséreltek elszökni az országból, és faképnél hagyták a meglepett bárányokat. Ugyanaznap a két Pineville-i BLM elöljáró bejelentette a lemondását.” (BLM: Bureau of Land Management, az állami-szövetségi kézben lévő földterületek kezelését végző szerv – a ford.)

Ezzel csupán egyetlen kis probléma van... semmi ilyesmi nem történt. Sheela egymaga távozott Németországba, Osho maradt Oregonban, és leleplezte Sheelát a sajtóban. Akkor most mennyire higgyünk az ilyen szemtanúnak? És ezt még azelőtt kérdezem, mielőtt belemennénk abba, hogy mi a különbség, mondjuk, egy tudottan asztmában szenvedő oxigéncsapja és egy dinitrogén-oxidos csap között... ha volt egyáltalán bármilyen csap is.

Egy internetes oldalon váltottam néhány levelet Calder úrral, és mikor előadtam neki az általa felhozott és Osho drogfüggőségével kapcsolatos események valódi szemtanúinak a bizonyítékait és érveit, ő azt írta vissza nekem: „Mikor meglátogattam az oregoni ranchot az 1980-as években, azt kell, hogy mondjam, elég volt csak ránézni, és láttam, hogy drog hatása alatt áll. Még az se kellett, hogy valaki felhívja rá a figyelmemet.” (Calder, 2007) Ez volt a végső szemtanúi bizonyítéka. Látta Oshót másik 15.000 emberrel együtt, talán nem kevesebb, mint 40 méter távolságból, mert nem hinném, hogy az első sorban kapott volna ülőhelyet a ranchon. És „azt kell hogy mondja”, hogy drog hatása alatt állt. Ez igen! Én még azt sem tudom megmondani mindig, ha a barátaim drog hatása alatt állnak, amikor bulizunk a házamban. De tényleg, lehet, hogy én csak nem vagyok elég érzékeny. Amikor kétségeimet fejeztem ki ezzel a ponttal kapcsolatban, Calder úr „hazugnak, őrültnek, fanatikusnak és neurotikusnak” nevezett, olyannak, aki mást se csinál, „csak tagad”. Majd folytatta, és „bolondnak” hívott, és azt mondta, hogy „bújjak vissza a kényszerzubbonyomba”, végül még azt is hozzátette: „Osho nem kedvelt volna engem.” Vitáink alkalmával mindvégig, bár más-más formában, de következetesen sértegetett és félresöpörte az érveimet, mondván, én egy „őrült szektás” vagyok. Mindezt pusztán azért, mert nem értettem egyet másodkézből származó információival. Szóval, a végső bizonyítéka Oshóról az ő saját megfigyelése. Ha így gondolja... akkor, biztos igaz.

Calder úr forrásai

 

A legtöbb forrása, ahogy ezelőtt már említettem, az a két könyv, melyet két dühös ex-tanítvány, Sw. Shivamurti (Hugh Milne) és Ma Satya Bharti írt. Személyesen készítettem interjút néhány emberrel, akiket Milne megemlít a könyvében, és ők biztosítottak róla, hogy a könyvben egy csomó történet puszta kitaláció, mint például a mangó használatáról szóló történet a tantra csoportokban, és az, hogy Milne Osho személyi testőre lett volna. Laxmi (aki Osho titkárnője abban az időben) testőre volt. Osho testőre Sw. Vimalkirti volt. Milne csak a Darshan alkalmaknál őrködött, amikor Osho a tanítványaival beszélt. Milne az áshram csontkovácsa volt, és Poona 1-ben valahogy egy sajátos pozícióra tett szert, ami ott, ahol később Oregonban a ranchon találta magát, nem létezett. Egy talajgyalut kellett vezetnie, és engedelmeskednie kellett Ma Anand Sheela, Osho új titkára utasításainak. Milne volt az, aki azt állította, hogy látta Oshót di-nitrogén oxidot belélegezni a házában. De azt már valahogy elmulasztotta megfigyelni, hogy ez fájdalomcsillapítás volt a fogászati kezelések alatt, és a mester nem kikapcsolódni próbált ezen a módon. Hugh Milne könyvének éppenséggel inkább azt a címet kéne adni, hogy „A bukott titkárnő,” mert mindazok a gondok, amiket a könyv megnevez, Sheelával kapcsolatosak, nem pedig Oshóval. Érdemes azt is megemlíteni, hogy Hugh Milne-nek (Sw. Shivamurti) elmegyógyászati problémái voltak. Kezelték ideggyógyintézetben, és a vége az lett, hogy boszorkányokkal társalgott, és megpróbált öngyilkosságot elkövetni. (Milne, 1986)

Ő Calder úr forrása és koronatanúja, valamint egy könyv bevezetője, melyet Osho diktált fogászati kezelései alkalmával, az érzéstelenítő hatásai alatt.

Amikor szembesítettem Calder urat Devageet megjegyzéseivel, csak annyit írt vissza: „Devageet nem normális” – és persze én sem. Mivel nem értettem egyet másodkézből szerzett információival, belőlem „fanatikus kultuszimádó” lett.

A másik információforrása a „The Promise of Paradise” (A Paradicsom ígérete) című könyv, Satya Bharti Franklintől. A hölgy egy korai tanítvány volt, aki előzőleg már írt két könyvet, melyben ünnepli az életet az áshramban és a tapasztalatait Oshóval (a magyarul kiadott Meditáció: Az eksztázis művészete c. könyv bevezetőjét is ő jegyzi – a ford.). Ebben a könyvében azokról a pletykákról beszél, miszerint Osho fogdosta vagy szexuális kapcsolatot létesített a tanítványaival a korai időszakban Bombay-ben. Ez az a pont, ahol Calder úr, Hugh Milne történeteivel együtt legyártotta azt a gondolatot, hogy „Ő (mármint Osho – a ford.) kijelentette, azért szeretkezik a fiatal női tanítványokkal, mert az biztosítja a megvilágosodásukat a későbbi életükben.” (Calder, 2007). Ez egy egetverő kitaláció. Calder úr nem volt tanúja ilyen eseményeknek. Hacsak, természetesen, a kamerát nem tartotta, miközben a mester ezeket a szavakat mondta, és a szobájába visszavonulva szexelt. Erősen kétlem, hogy Calder úr ilyen alkalmakra meg lett volna hívva kukkolónak.

Nem gondolom, hogy Osho nőtlenségi fogadalmat tett volna, sőt, nyíltan elismerte, hogy nem tett ilyet, de még így sem találtam egyetlen olyan tanítványt sem, aki tanúsítaná, hogy szexuális kapcsolata lett volna vele. Találtam viszont elbeszéléseket emberekről, akik hallották másokról, hogy volt szexuális kapcsolatuk Oshóval, és nekem nincs okom, hogy ebben kételkedjem. Ismétlem, Osho nem hirdette a nőtlenséget. Valójában beteg állapotnak tartotta.

 

Osho és Vivek

 

Egy idézetben maga Osho beszél a szexuális életéről. Ez a The Last Testament (mely a nemzetközi sajtónak Oregonban 1985 júliusában és augusztusában adott interjúkat tartalmazza) 1. kötetének 5. fejezetében (Be Ready) található (a beszélgetés 1985. július 22-én du. zajlott Jesus Grove-ban, Sheela rezidenciáján Howard Sattlerrel, az ausztrál 6PR rádió riporterével), és így hangzik:

„Kérdés: Volt valaha nőtlen?

Válasz: Jelenleg nőtlen vagyok, de ha az egészségem jobb lesz, nem leszek az. Soha nem voltam nőtlen. Nem teszek semmit a természet ellen. Most éppen nőtlen vagyok, nem azért persze, mintha a nőtlenségnek bármi értéke lenne, hanem csak mert beteg vagyok. Nincs rá semmi energiám, hogy szeretkezzek, és végigcsináljam a tornát. Ahhoz van energiám, hogy beszéljek a tanítványaimhoz, hogy beszéljek önhöz. Ha újra egészséges leszek, ígérem, nem leszek nőtlen.”

A Sheela sztori

 

Mindkettőjüknek, Milne-nek és Bhartinak is komoly gondjaik voltak Sheela fasiszta stílusával az USA-béli kommunában. Mindketten azt feltételezték, hogy Osho állt Sheela cselekedetei mögött. És tényleg, Sheela rendszerint azt mondta, hogy „utasítás a főnöktől”, amikor meg akart győzni valakit arról, hogy megtegyen olyasmit, amit az illető önszántából nem tett volna meg. Az emberek pedig azt gondolták, hogy mindez a mester „eszköze”. Namost, Osho és közeli segítői tisztázták, hogy a legtöbb „utasítás” nem hogy nem Oshótól jött, hanem ezek előre megfontolt lépések voltak Sheela részéről azért, hogy kiterjessze a hatalmát azokra a területekre, ahol az nem érvényesült, mint pl. az Osho körüli személyes segítők belső köre. Ez a terület a kommunában nem tartozott az irányítása alá. Valójában az Osho orvosa elleni gyilkossági kísérlet is ebbe az irányba mutatott.

Ma Ananad Sheela újságíróknak nyilatkozik

 

Sok embert kirúgtak Oregonban a kommunából, és olyan nagy nemzetközi és jól menő kommunákat zártak be, mint amilyen a Medina Angliában és a Sushila Ausztráliában, mert túl sikeresek voltak, és nem függtek Sheela önkényétől. Osho semmit nem tudott erről (nem szabad elfelejteni, hogy akkoriban nem beszélt nyilvánosan és nem tartott személyes kapcsolatot a tanítványaival), és mindenki úgy tudta, hogy mindez Osho utasítására történik. Sheela fasiszta stílusa csak fejlődött az idő előrehaladtával, válaszul arra az élénk ellenkezésre, amit a kommuna hozott létre maga körül. Tizenhét állami hivatal próbálta kitenni őket onnan; a kommunát jelző táblára a környék lakosai szabadidejükben mint céltáblára lövöldöztek; a kommuna által Portlandban megvásárolt szállodában robbantás történt; és még arra is meggyőző bizonyítékok utalnak, hogy a CIA felfogadott valakit, hogy megölje Oshót. Mindezek dokumentálva vannak a következő könyvekben: „Passage to America” Max Brechertől, „The Way of the Heart: The Rajneesh Movement” Judith Tompsontól és a „The Rajneesh Story: The Bhagwan’s Garden” Dell Murphy-től. És meg lehet nézni Juliette Forman beszámolóját is arról az időről, valamint Sue Appletton könyvét. Nem akarok igazolást keresni Sheela viselkedésére, úgy gondolom, megvolt benne a bűnözői hajlam. De a történtek ismeretében el lehet képzelni, mivel álltak szemben. További részleteket erről vagy a teljes Osho kommuna történetét itt találod: http://www.ashe-prem.org/two/davisson.shtml

Calder úr a cikkében azt is üdvözli, vagy legalábbis erkölcsileg igazolhatónak tartja, hogy Oshót letartóztatták és kiutasították az USA-ból Sheela bűncselekményeiért. Amit nem akar észrevenni, az az, hogy mindezek a bűncselekmények, a szalmonella mérgezés, az Osho orvosa, Dervaraj elleni gyilkossági kísérlet, az oregoni szövetségi államügyész elleni összeesküvés, a kommuna bepoloskázása, beleértve Osho saját szobáját is, olyan bűncselekmények, amiket Sheela és az emberei követtek el.

Ezeket a bűncselekményeket Osho hozta nyilvánosságra, és Ő volt az, aki kihívta az FBI-t, hogy vizsgálja ki ezeket a saját kommunájában. Ami végül is Németországban Sheela és barátai lefogásához vezetett. Ha Osho nem beszél, akkor senki nem gyanított volna semmit vagy senki nem jött volna rá. Mindehhez tudni kell, hogy a szalmonella mérgezést Dallesben a hatóságok eredetileg „helytelen élelmiszer kezelésnek” tulajdonították. Erre utalt a média úgy, mint „az egyetlen bioterrorista esetre Amerikában."

Arról vitatkozhatunk, hogy Osho volt-e az, aki rossz szemmel választotta ki a titkárát, avagy Sheela változott meg idővel, vagy netán Oshónak kellett volna sokkal jobban odafigyelnie arra, mit tesznek a nevében; ám nem vádolhatjuk olyan bűncselekményekkel, amiknek maga is az elszenvedője volt, mint pl. a telefonlehallgatás a saját szobájában. Úgy gondolni Oshóra, mint valami mindentudóra vagy tévedhetetlenre, semmi más, mint egy istenszerű apafigura kivetítése. Osho emberi lény volt. Bölcs, felébredett, ám emberi lény. Ő maga mondta, mikor egy újságíró megkérdezte tőle: „Ha megvilágosodott volt, hogy nem tudott ezekről a bűncselekményekről?”. A válasza ez volt: „A megvilágosodás azt jelenti, hogy tudom, ki vagyok. Nem azt jelenti, hogy tudom, a szobám be van poloskázva” (Osho, Interjú a sajtóval, 1985)

Van egy pont, aminek Calder úr több figyelmet szentel, és ez az a „tény”, miszerint Osho sosem kért bocsánatot a kommunában történtek elszenvedőitől, és felelősséget sem vállalt érte. Sőt, Calder úr még egy olyan tanárhoz is hasonlította Oshót, aki egy részeg tengerészt ültet az iskolabusz volánjához, és aztán elhárítja magától a felelősséget.

Calder úr ebben is megint csak arcátlanul hazudik. 1985. szeptember 19-én Osho azt mondta (a From Bondage to Freedom előadásorozat – 1985. szeptember 15. és október 27. között – megörökítette): „Enyém a felelősség mindenért, ami történt.” Majd másnap hozzátette: „Azért mondtam, hogy bármi is történt, azért én vagyok a felelős, mert ti mélyen alszotok (...) Azt sem mondhatom, hogy Sheela és a csapata volna a felelős. Ők ugyanabba a kategóriába tartoznak, mint ti. Hatalmuk volt, és miközben aludtak, megtettek mindent, amit csak az álmuk lehetővé tett számukra. Ezért alapvetően minden felelősség az enyém. Nem lett volna szabad elszigeteltségben, csendben maradnom.

A törvény talán ezt nem teszi lehetővé, de az én legnagyobb vágyam az, hogy Sheelának és csapatának bocsássanak meg, és ha büntetni kell, akkor engem büntessenek. Egyedül én vagyok a felelős, mert némaságba vonultam. Sose gondoltam volna, hogy a csend ilyen bajt hoz.”

Osho tényleges „bűncselekményei”

 

Ami a bűnügyek listáját illeti, Osho bűnügyi nyilvántartásában (ahogy Calder úr említette nekem), ami okot adott a kiutasítására, csupán kétrendbeli bevándorlási csalás vádja szerepel. Először színlelt házasságok összehozásával vádolták meg. Másodjára pedig azzal, hogy hazudott a turista vízum igénylésénél, olyan értelemben, hogy kijelentette, nem szándékozik az Államokban maradni, majd később mégis maradni próbált.

Az, hogy Osho bármilyen házasságot összehozzon, egyszerűen lehetetlenség volt, annak a ténynek köszönhetően, hogy nem találkozott személyesen egyetlen tanítvánnyal sem. Olyan házasságok bizonyára voltak, melyek lehetővé tették a külföldi szannjászinoknak, hogy a kommunában éljenek. Ám ez kizárólag az ebben résztvevő emberek egyéni felelőssége volt. Ezért Oshót felelősnek tartani egyszerűen ostobaság. Olyan ez, mintha a pápát vádolnánk azért, ha egy katolikus illegálisan tartózkodik Romában.

Ami a második vádat illeti, az ügyvédje, Niren szerint, és a kutatás alapján, amit ez ügyben folytatott, az Egyesült Államok egész fennállása során soha senki ellen még csak feljelentést sem tettek ilyen „vétek” alapján, és akkor ezek után mit mondhatnánk a félmillió dolláros bírságról, amit Osho szabadon bocsátásáért kellett fizetni? Az USA-ba turista vízummal beutazni azzal a „rejtett szándékkal”, hogy később majd állandó tartózkodási engedélyért folyamodunk, az nem egy „bűncselekmény”, amiért valaha valakit is elítéltek volna.

A legfőbb államügyész mondta, mikor megkérdezték tőle, hogy Oshót miért nem vádolják ugyanazokkal a bűncselekményekkel, mint Sheelát: „Nincs semmilyen bizonyítékom bármiféle kapcsolatra Sheela bűncselekményei és Rajneesh között.” Továbbá: „Mindössze annyit akartunk, hogy leromboljuk a kommunát.” Azt azonban elfelejtette hozzátenni, hogy a panaszt, ami Sheela letartóztatásához vezetett, maga Osho nyújtotta be.

A cikkében Calder úr azt mondja, Osho hazudott arról, hogy nem tudott a lehallgatásokról. Én nem hinném, hogy Osho maga kérte volna a szobája bemikrofonozását. Továbbá nem váltotta le Sheelát, ahogy azt állította, mikor gyanítani kezdte, hogy Sheela pénzt lop tőle, csak amikor Sheela távozott a kommunából, és az emberek kezdtek előjönni a Sheela bűneiről szóló történetekkel... beleértve a pénz elsikkasztását is.

A cikkében Calder úr végig keveri a tényeket a saját személyes véleményével, ami másodkézből származó információkon, feltételezéseken alapszik, olyanokon, mint amikor Sheelát idézi, aki szerint Osho 60 mg Váliumot szedett minden nap. Milyen egyszerű!

A terápiás csoportok

 

Cikkének korai kiadásaiban (1998) megkérdőjelezi a terápiás csoportok létrehozását és fejlesztését az ásramban, mondván, semmi közük a megvilágosodáshoz vagy meditációhoz, vagy az igazság kereséséhez, és az egyedüli ok, amiért bevették őket a tevékenységek közé, az az ásram gazdaságának a fellendítése volt. Amit Calder úr nem vesz tudomásul, hogy a nyugati humanisztikus pszichoterápia és a keleti miszticizmus ötvözésével ezek a kísérletek képezték a humanisztikus-transzperszonális pszichológia további fejlődésének az alapját. (Mellesleg ezek a csoportok akkoriban kevesebb, mint a negyedébe kerültek az Európában vagy az USA-ban kínált hasonló csoportoknál. – a ford.)

 

 

A kaliforniai Esalen Intézet megalapítása óta itt végezték a legfontosabb pszicho-spirituális kísérleteket a pszichológiai ellenkultúrában, ahogy azt a spanyol nyelvű – Vikrant A. Sentis: De Esalen a Poona. Osho y el camino de la psicología humanista-transpersonal (Esalenből Poonába. Osho és a humanisztikus-transzperszonális pszichológia fejlődése) – című könyv is dokumentálja J. C. Saez szerkesztésében (2004).

 

 

Ennek bizonyítéka, hogy több száz társuk mellett a legismertebb nyugati humanisztikus pszichoterapeuták és csoportvezetők zarándokoltak a punei ásramba, és dolgoztak ott, olyanok, mint pl. Will Schutz, az encounter csoportok létrehozója; Bernard Günther, az Esalen masszázs szerzője és létrehozója, valamint a Sensory Awareness (Érzékelési Tudatosság) kifejlesztője; Richard Price, Fritz Perlsnek, a gestalt létrehozójának a tanítványa, az Esalen Intézet társalapítója; Leonard Zunnin és Andy Farber az Amerikai Neurológiai és Pszichiátriai Testülettől; David Boadella, a bioszintézis létrehozója; John Bell, a Unitive Psychology (Egyesítő Pszichológia) kitalálója; Gerda Boyesen, a Biodinamikus Pszichológia létrehozója; Dr. Veeresh Denny Yuson-Sanchez, a Humaniversity Pszichológia létrehozója; Thomas Thorbe, a társfüggőséggel kapcsolatos munka kifejlesztője; Dr. Robert Birnbaum, Perls tanítványa, Bernie és Carl Rogers, az Odissey Központ igazgatója; Paul Lowe, a brit Humanisztikus Pszichológiai Egyesülés megalapítója (és a Megvilágosodás Intenzív európai elterjedésének és Punába kerülésének egyik angliai kiindulópontja – a ford), Michael Barnett, a PNP (People Not Psychiatry; előzőleg: People for a New Psychiatry. Ez egy pszichiátria ellenes segítő hálózat volt Angliában a 60-as évek végétől kezdődően az emberek mentális problémáinak pszichiátrián kívüli „emberi” kezelésére – a ford.) és a Community Growth Center megalapítója és híres szerzője; Alexander Everent, az Alfa Training kifejlesztője, valamint Werner Erhard, a tanítványa és az Est Training megalapítója. A teljes lista megtalálható Mr. Sentis fent említett könyvében. Az említettek közül néhányan Osho irányítása alatt folytattak tanulmányokat egy ideig, és aztán mentek tovább a maguk útján, míg mások a mai napig Punában tartózkodnak.

 

A Rolls-Royce történet

 

A viták fő témája, amíg Osho Amerikában élt, a 93 Rolls-Royce tulajdonlása volt. Mindenki meg volt döbbenve. Ám azzal már senki nem törte magát, hogy észrevegye, hogy az egész dologban van valami furcsa. Hát nem furcsa, hogy valaki, aki feltehetőleg azt szeretné, hogy spirituális mesternek tartsák, és aki – ahogy Calder úr hiszi – követőket gyűjt maga köré, nem rest 93 Rolls-Royce-ot tartani, és ráadásul nyíltan, mindenki számára láthatóan.

A normális, ugye, az volna, ha megpróbálna alázatosságot és aszkétizmust színlelni. Elvégre ez rögzült bennünk kulturálisan a spiritualitásról, nem igaz?

Nos, úgy vélem, Oshónak valami más járt a fejében: viccet akart csinálni az amerikai fogyasztói társadalomból. Tom Robbins, a híres amerikai novella író (lásd az interjút vele itt: http://www.youtube.com/watch?v=Gq7IUM4lCrs) úgy hívta ezt az esetet, hogy „az amerikai fogyasztói kultúra legnagyobb átejtése, amit valaha is csináltak.”

Azt gondolom, igaza volt. Osho csak a figyelmet akarta felhívni: Ő maga mondta: „Senki sem figyelt fel rám az USA-ban, mielőtt a Rolls-Royce-ok megjöttek volna. Míg a szájuk tátva van, talán némi igazságot tölthetek beléjük.”

 

 

Azt is gondolom, hogy Osho kihívást intézett a spiritualitásról és materializmusról vallott megrögzöttségeink ellen. Nem hiszem, hogy bármelyik spirituális mester, aki elismertségre szeretne szeret tenni, megcsinált volna egy ilyen show műsort... mert ez egy show műsor volt egy flottányi autóval. Osho valami mást akart mondani ezzel. Ugyanez a helyzet az órákkal, amiknek a legtöbbje mellesleg kristályból készült, nem pedig gyémántból... de az ötlet az volt, hogy gyémántoknak nézzenek ki.

Calder elmélete Osho haláláról

 

Calder úr azt gondolja, hogy Osho az N2O „függőségi hatásaiba” halt bele. Vitáink alkalmával ezt mondta nekem: „Rajneesht a betegségek és a saját droghasználata vitte el... a halál okát hivatalosan szívelégtelenségnek írták le, de sok találgatás volt arra nézve, hogy öngyilkos lett. Ha valóban öngyilkos lett, akkor biztos vagyok benne, hogy morfint vagy barbiturátot használt.” Ezek a rendkívüli elképzelések azt mutatják, hogy Calder úr nagy tehetséggel „érzi” vagy „mondja” meg, hogy emberek mibe halnak bele.

Mert azt valójában senki sem tudja biztosan, hogy mitől halt meg Osho. Az orvosok úgy gondolták, hogy az eset nehézfém mérgezésre hasonlít. Mivel a vérben nem találtak semmilyen nyomot, talliumra gyanakodtak, mivel azt egy idő után nem lehet kimutatni a véráramban. Ezt elmondták Oshónak is, ezután Osho a közeli segítőivel arra a megállapításra jutott, hogy az egyetlen hely, ahol ez megtörténhetett, a börtön, ahol az emigrációs pere alatt fogva tartották az USA-ban. Bizonyított tény, hogy Oshót Oklahomában hamis néven mint David Washingtont tartották börtönben.

Calder úr cikkében mindvégig azt sugalmazza, hogy Osho „rendszeresen használt di-nitrogén oxidot” a fogászati székben, anélkül hogy tisztázná, mit is jelent ez a „rendszeresen.” Jelentheti azt, hogy évente egyszer vagy kétszer. De a feltételezés – vagy inkább a burkolt célzás – ebben az esetben mindennapi használatra utal, mivel attól senki sem kap nitrogén mérgezést, ha évente néhányszor használja. Ennek ellenére nincs abszolút semmilyen bizonyíték arra, hogy Osho használt volna nevető gázt és ennél többször. És arra sincs, hogy nitrogén mérgezése lett volna. Calder úr mindössze arra kér minket, hogy állításait fogadjuk el ezt mint „tényt.” Azt mondja, a mérgezés nem felel meg a tallium mérgezés tüneteinek. Namost, amennyire én tudom, Calder úr nem orvos, és az információt a legrosszabb esetben az internetről szedte. Nos, a tallium mérgezés honlapján ez olvasható: „Megjegyezzük, hogy a tallium mérgezés tünetei rendszerint olyan különféle tünetekre utalnak, amik a betegek által is ismertek, ám a tallium mérgezés jelei kifejezés olyan jelekre utal, amik csak orvos számára felismerhetőek.”

Calder úr érve az, hogy a tallium mérgezés legfőbb tünete a hajvesztés. Nos, Osho haja tényleg nagymértékben hullott, Anando, Osho személyi titkára is ezt állította. A szőrzetvesztés általában nem a szakállra vonatkozik, hanem a fej hajállományát érinti, ahol Osho bizonyosan kopasz volt... és már egy ideje. Íme egy idézet Oshótól ebben a témában (1987. november 6.):

„...Dr. Dhyan Yogi rögtön vérmintát vett, vizeletmintát, és vett mintát a hajamból is, majd elment Angliába és Németországba a legjobb szakértőkhöz. Az európai szakértők azt mondták, hogy két év után nincs az a méreg, amit ki lehet mutatni a testben, viszont az összes tünet azt mutatja, hogy egy bizonyos méreg lett beadva.

Az ellenállóképesség hiánya, a súlyvesztés nem ok nélküli, hajhullás minden ok nélkül, zsibbadás a végtagokban, étvágytalanság, ízlelés vesztés, hányinger, csontfájdalom a jobb kezemben... Az egyik szakértő, egy német orvos kétszer is eljött, hogy ellenőrizte a csontjaim; nem tudott rájönni, milyen betegség ez – mivelhogy nincs betegség. Az itteni szakértő – Dr. Hardikar, egy ember, aki nagyon szeret engem – három hónapon keresztül folyamatosan megfigyelés alatt tartott, és nem volt képes kitalálni, mitől van ott ez a fájdalom.

Az európai szakértők Angliában és Németországban egy bizonyos méreg, a tallium nevét vetették fel. Ez egy méreg a nehézfémek családjából. A testből nyolc héten belül eltűnik, de megteszi a hatását, és tönkreteszi a test betegségekkel szembeni ellenállását. És az összes tünet, amiket felsoroltam nektek, része a tallium mérgezésnek.

Az amerikai szakértők felvetettek egy másik mérget, amit úgy gondolják, a kormányok használnak a lázadó egyének ellen. Ennek a méregnek a neve szintetikus heroin. Ez ezerszer veszélyesebb, mint a közönséges heroin. Minden tünet ugyanaz, mint a talliumnál, de a méreg annál is veszélyesebb, és két év után nincs lehetőség nyomára akadni a testben.

A japán szakértők, akik Hirosimában és Nagaszakiban dolgoznak a radioaktív sugárzáson, felvetették, hogy ezek a tünetek előidézhetők egy sokkal kifinomultabb módon is, radioaktív sugárzással – vagy engem sugaraztak be, amíg aludtam, vagy az ételt tették ki radioaktív sugárzásnak, és nincs rá mód, hogy ennek nyomára akadj.

Az egyik tudós, akit roppant mód érdeklődik irántam, egy vagy két hét múlva érkezik ide. Ő már húsz éve kizárólag a radioaktivitáson dolgozik. Az ő gondolata az, hogy az amerikaiak, az amerikai bürokrácia a legkifinomultabb mérgezést kellett, hogy használja, ami nem hagy nyomot maga után.” (Osho, Jesus Crucified Again, This Time in Ronald Reagan’ America. 1988)

Ám lehet, hogy az orvosok tévednek, és a méreg nem tallium volt... vagy nem is volt méreg. Ki tudja? A diagnózis nem tévedhetetlen, mint a Pápa. De a tény az, hogy Osho életének 59. évében halt meg, és az egészsége folyamatosan romlott az Államokból való kiutasítása óta. Namost, Calder úr azt állítja, hogy Osho halálát az N2O függőség eredménye. Nos, az már bebizonyosodott, hogy az emberek, akik ezt a gázt alkalmazták, fogászati kezelések alkalmával fájdalomcsillapításra alkalmazták.

Épp ezért az N2O mérgezés lehetősége kizárt, ehhez kétség sem férhet. Azon elvitatkozhatnánk, hogy azok az emberek (Osho fogorvosa, a technikus, a gondozók) hazudnak-e, csak hogy leplezzék Osho vétkét. De akkor, ha ezen kezdünk vitatkozni, akkor akár mindenki hazudhat, beleértve engem is, Calder urat, Oshót, a közeli tanítványokat... Akkor nincs semmilyen fogódzó, és akkor az egész téma jelentőségét veszti. Amit én tettem, hogy szemtanúk beszámolóit ténynek véve – a vita kedvéért – szembeállítottam másodkézből származó információkkal. Amik nem csupán másodkézből származnak, hanem érzelmileg is motiváltak. Calder úr leveleiből, cikkéből és válaszaiból tisztán látszik, hogy az érzelmei vezérlik – ahogy engem is –, hogy megvitassuk, hogy amit gondolunk, az igaz-e.

Csupán feltételezéseim vannak vagy találgathatok Calder úr indítékai felől. Ám az írásaiból úgy érzem, alapvetően sértve érzi magát. Talán úgy érezte, Osho becsapta, talán úgy érezte, hogy ostoba volt, amiért hitt Osho szavainak, talán – ahogy azt állítja – azt érezte, Acharya Rajneesh irányt tévesztett, vagy talán őszintén azt érezte, hogy az az ember téved, és kényszert érzett arra, hogy keresztes hadjáratot vezessen ez ellen a „tébolyult, hazug bűnöző” ellen. Nem tudom. De amit tudok – már ami a másodkézből szerzett információkat illeti –, hogy nekem közelebbi és sokkal megbízhatóbb információim vannak: a történetekben ténylegesen résztvevő emberek, akikről Calder beszél. És természetesen az idézetek forrásai, amiket felhasználtam. Nem csupán szavak, amiket feltehetően hallottam, vagy olyanok, akikről hallottam, hogy mondták. Nem engedek belőle: egy idézet a forrásra való utalás nélkül hazugság. És Calder úr rengetegszer hazudik.

athompsonphd@hotmail.com

------------

 

A cikk forrása: http://truthaboutosho.blogspot.com/ 

(Christoper Calder website-ja már nem létezik, az írásai ide vannak elmentve: http://meditation-handbook.50webs.com/)

 

 

Az alábbiakban egy kivonat található a szerző forrásaiból. A teljes lista megtekinthető a szerző oldalán.

 

 

Bibliográfiai források:

 

– Amitab, P. (1982). “Shree Rajneesh Ashram: a Provocative Community”. Journal for Humanistic Psychology. Vol. 22 No.1 Winter 19-42. California: Association for Humanistic Psychology.

 

– Amrito, D. (1984). “Rajneesh Therapy”. Journal of Humanistic psychology, 24 (1), 115-118. California: Association for Humanistic Psychology.

 

– Appleton, Sue (1988). Jesus Crucified Again (Jézust újra megfeszítették). Cologne. Rajneesh Foundation.

 

– Appleton, Sue (1988). 12 Days That Shook The World (12 nap, mely megrázta a világot). Cologne. Rajneesh Foundation.

 

– Barnett, Michael (1973). People not Psychiatry. London: George Allen & Unwin Ltd.

 

– Barnett, Michael (1981). Energy and transformation. Bruselas: Alchemy press.

 

– Barnett, Michael (1982). As it is is it (Ahogy van, úgy van). Bruselas: Alchemy Press.

 

– Bharti, Ma Satya (1980). The Ultimate Risk (A végső kockázat). Londres: Harper and Row.

 

– Bharti, Ma Satya (1981). Death Comes Dancing (A halál táncolva érkezik). Londres: Routledge & Kegan Paul.

 

– Brecher, Max (1993). A Passage to America. Bombay: A Book Quest. P. 36-39.

 

– Divya, M. (1980). The Lord of the Full Moon. Bombay: Rajneesh Foundation.

 

– Drennen, W. T. (1983). “Rajneeshpuram: Hound Dogs with a Scent”. Journal for Humanistic Psychology, Vol. 23 No. 3, Summer 82-100. California: Association for Humanistic Psychology.

 

– Formann, Judith (1991). Bhagwan the Buddha for the Future. Poona, Rebel Publishing House

 

– Garimo (2004). “Thirty years of Osho Multiversity”. Osho Times. Vol. 1 issue 6. Pune: Mukesh sarda.

 

– Gordon, J. (1987). The Golden Guru. Lexinton, MA.: The Stephen Greene Press. P. 39-40.

 

– Günther, Bernard (1979). Dying for Enlightenment. San Francisco: Harper and Row.

 

– Günther, Bernard (1980). Neo Tantra. San Francisco: Harper and Row.

 

– Humaniversity Foundation. (1988). Aum Marathon. Egmond Aan Zee: Humaniversity Press. P. 16-17.

 

– Joshi, V. (1982). The Awakened One. California: Harper and Row.

 

– Lowe, Paul (1988). I am Project. Cassette de charla dada en Villa Volpi.

 

– Lowe, Paul (1989). The Experiment is Over. New York: Roximillion Press.

 

– Lowe, Paul (1998). In Each Moment. Vancouver: Looking Glass.

 

– Meredith, G. (1989). Osho, the Godless, yet the most Godly Man (Osho, a legistentelenebb, mégis a legvallásosabb ember). Cologne. Rebel Publishing House.

 

– Medina Rajneesh (1982). Medina Rajneesh May-August 1982, September 1982 - January 1983. Suffolk: Medina Rajneesh Press.

 

– Menzies, A. S. (2001) Michael Barnett, A Western Spiritual Teacher. (Manuscrito bajado de Wildgoose.net).

 

– Murphy, Dell (1986).The Rajneesh Story: The Bhagwan's Garden. OR. USA: Lindwood Press

 

– ODCCP. (1975). Bulletin On Narcotics. Issue 1-002. (Manuscrito bajado de undcp.org).

 

– Osho (1972). I Am the Gate. Bombay: Life Awakening Movement.

 

– Osho (1973). The Silent Explosion (A csendes robbanás). Bombay: Anand Shila Publications

 

– Osho (1977). Get out of Your Own Way (Állj ki a saját utadból). Bombay: Rajneesh Foundation. p. 91

 

– Osho (1977). Be Realistic Plan for a Miracle (Légy realisztikus és tervezz a csodára). Bombay: Rajneesh Foundation. p. 51

 

– Osho (1978). Beloved of My heart. Bombay. Rajneesh foundation. p. 229

 

– Osho (1978). The Heart Sutra. Bombay: Rajneesh Foundation.

 

– Osho (1978). Tao: The Pathless Path. Bombay: Rajneesh Foundation.

 

– Osho (1980). A Cup of Tea (előzőleg kiadva Flowers of Love címen 1974-ben). Bombay: Rajneesh Foundation. (327. levél)

 

– Osho (1980). Believing the Impossible before Breakfast (Higgy a lehetetlenben reggeli előtt). Bombay: Rajneesh Foundation. p. 187, 189

 

– Osho (1980). The 99 Names of Nothingness (A semmi 99 neve). Bombay: Rajneesh Foundation. p. 87, 89, 170, 204, 207, 256, 261

 

– Osho (1980). The Open Secret. Bombay: Rajneesh Foundation.

 

– Osho (1981). Zen: Zest, Zip, Zap and Zing. Oregon: Rajneesh Foundation.

 

– Osho (1982). The Goose is Out. Oregon: Rajneesh Foundation.

 

– Osho (1982). Zorba the Buddha. Oregon: Rajneesh Foundation.

 

– Osho (1984). This Very Place the Lotus Paradise (Ez a hely maga a Paradicsom). Oregon: Rajneesh Foundation.

 

– Osho (1985). Osho Times. Oregon. Rajneesh Foundation.

 

– Osho (1985). Glimpses of a Golden Childhood. Oregon: Rajneesh Foundation.

 

– Osho (1985). Books I Have Loved. Oregon: Rajneesh Foundation.

 

– Osho (1985). Notes of a Madman. Köln: Rebel Publishing House.

 

– Osho (1986). The Last Testament, Vol. 1. Bombay: Rajneesh Foundation.

 

– Osho (1988). Beyond the Frontiers of Mind (Túl az elme határain). Cologne: The Rebel Publishing House.

 

– Osho (1988). Gold Nuggets. Köln: Rebel Publishing House.

 

– Osho (1988). Jesus Crucified Again, This Time in Ronald Reagan’ America. Köln: Rebel Publishing House.

 

– Osho (1990) Beyond Psychology (Túl a pszichológián). Cologne. The Rebel Publishing House.

 

– Osho (1990). From Bondage to Freedom (Rabságból a szabadságba). Cologne. The Rebel Publishing House.

 

– Osho (2001). The Osho Therapist. Santiago. (Manuscrito no publicado). p. 195–196

 

– Premartha & Svarup (1999). Twice Born. A Childhood Deconditioning Process. Pfungen: Via Lastraco.

 

– Quaesitor Catalog. (1986). Quaesitor II. Londres: Quaesitor.

 

– Rajneesh Foundation. (1979). Rajneesh International University. Bombay: Rajneesh Foundation.

 

– Rajneesh Foundation. (1982). Rajneesh Meditation and Growth Institute at Geetam. Program January through June. California: Rajneesh International Foundation.

 

– Rajneesh International Foundation. (1983). Rajneesh International Meditation University. Nov 1983 - May 1984. Rajneeshpuram Oregon: RIF.

 

– Rajneesh Foundation Newsletter. (1984). Groups and Programmes. Oregon Rajneesh Foundation.

 

– Sadhana, A. (2003). The Osho Experience (Az Osho tapasztalat). Mumbai: Osho International Foundation.

 

– Samadhi, P. (1983). Grada Rajneesh Magazine. Year 1, Volume 4. Egmond Aan Zee: Zilstra Drikwerg.

 

– Sarito, M. (1992). Osho Multiversity. Cologne: Rebel Publishing House.

 

– Sassenfeld, A. (2002). Historia de la Psicología Transpersonal. Santiago. (Manuscrito no publicado).

 

– Schutz, Will (1973). Elements of Encounter. New York: Irvington Publishers, Inc.

 

– Schwartz, T. (2002). What really Matters (Ami igazán számít). California: Bantam Books.

 

– Sentis V. (2004) De Esalen a Poona. Osho y el camino de la psicología humanista-transpersonal. (“From Esalen to Poona. Osho and the development of humanistic-transpersonal psychology”) By J. C. Saez Editor, Santiago, Chile

 

– Teertha, A. (1976). “Encounter”. Sannyas Magazine. Bombay: Rajneesh Foundation.

 

– Time Magazine. (1978). “God Sir at Esalen East”. Enero 16. Bombay

 

– Thompson, Judith (1986). The way of the heart: The Rajneesh Movement. UK: Aquarian Press

 

– Urquieta, L (1998). Osho el Maestro Rebelde (Osho, a lázadó mester). Revista Uno Mismo. Santiago: Editorial Agedit Lta.

 

– Vasudeva, A. (1978). Sannyas Magazine. Agosto. Volumen 1. Bombay: Rajneesh Foundation. P. 41.

 

– Veeresh, A. (2001). The Pune talks Part III. (Manuscrito publicado en Humaniversity.nl).

 

– Vikrant, A. (1995). Report on Program Visitation. (Ensayo entregado para la clase LEAC 400 en NIU. Manuscrito no publicado).

 

– Vikrant, A. (1999). Beyond the Limits of Experience (Túl a tapasztalás korlátain). Dekalb: Leps Press.

 

– West, M. (1987). The Psychology of Meditation (A meditáció pszichológiája). New York: Harper and Row.

 

– White, John Warren. (1984). What is Enlightenment (Mi a megvilágosodás). Los Angeles: Houghton Mifflin Company.

 

– Wilber, Ken (1980). The Atman Project. Wheaton: Theosophical Publishers House.

 

– Yalom, D. I. (1999). Est and Responsibility (Kelet és felelősség). Existential Psychotherapy. New York: Random Press.

 

 

Interjúk:

 

1) Aneesha Dillon – az Osho Pulsation (lüktetés) terápia létrehozója

2) Aseema – Osho közvetítője energia darsanokon

3) Barnett, Michael – Osho első terapeutáinak egyike

4) Celis, Alejandro – chilei tanítvány

5) Maneesha James – Osho életrajzírója és a darsan naplók szerkesztője

6) Satyen – orvos és az Osho Multiversity terapeutája

7) Shakura – Osho terapeuta

8) Shunyo és Gitam – amerikai tanítványok, akik a “share a home project”-ben dolgoztak

9) Wolfgang Dobrowolny – ásram igazgató

10) Devageet – Osho fogorvosa

11) Amrito (Devaraj) – Osho orvosa

12) Anando – Osho utolsó titkára

13) Badra – svájci tanítvány

14) Dr. Cyriax – az orthopedic medicine létrehozója

 

 

Filmek:

 

1) Ashram. 1981. Dirigido y producido por Wolfgang Dobrowolny. Alemania.

2) Bhagwan 1975. 1976. Estados Unidos

3) Camel Club. Reunión de Residentes en Poona One. 2001. Santa Fe. Video aficionado.

4) Osho, The Biography. 1993. Bob Mullan. Reino Unido.

5) Rajneeshpuram, An Experiment to provoke god. 1993. Bob Mullan. Estados Unidos.

6) Secrets of Mind Control. 1991. Jeremiah Films. Estados Unidos.

7) The Spiritual terrorist. 1989. Australian Crew. Australia.

8) This Commune the Buddha Field. 1981. Rajneesh Foundation. India.

9) Tom Robbins http://www.youtube.com/watch?v=Gq7IUM4lCrs

10) The last testament, 1985. július 19.

 

 

Calder úr forrásai:

 

– Bhagwan: The God That Failed, by Hugh Milne, Saint Martin’s Press (1986)

– Promise of Paradise: A Woman’s Intimate Life With ʻBhagwan’ Osho Rajneesh, by Satya Bharti (1991)

 

 

Honlapok:

 

http://home.att.net/~meditation/Osho.

http://rebelliousspirit.com/osho-webzine/103/sharing

http://sannyasnews.com/cgi-bin/yabb/YaBB.pl?board=LoO;action=display;num=1186515660

http://sannyasnews.com /Articles/OshoDentalChair.html

http://sannyasworld.com/index.php?name=News&file=article&sid=74

http://www2.db.dk/pe/twotales.htm

http://ashe-prem.org/two/davisson.shtml

http://home.att.net/~meditation/Osho.html

http://home.att.net/~meditation/Weaver.html

------------

 

Fordította: Sw. B.M. (MadMan) és Anand Arhat