"A szó csak egy trükk, egy eszköz. Az igazi jelenség úgy követi a szavakat, mint egy árnyék. És ha túlságosan az agyadban élsz, akkor a szavakra fogsz hallgatni, így az üzenet nem jut el hozzád. Ha azonban egyáltalán nem a gondolataid vezetnek, akkor a szavakat követő titokzatos, nagyon finom árnyak, amelyeket csak a szív láthat meg, a láthatatlan árnyak, a tudat láthatatlan hullámai, rezgései… a kommunikáció azonnal megjelenik."

Osho

 

„Az elme aktivitás, a létezés pedig tökéletes inaktivitás. Az elme szalad, a létezés üldögél. A felszín mozog, a középpont mozdulatlan. Nézzük meg egy haladó vonat kerekét – a kerék mozog, de a középpont, amely körül az egész kerék forog, mozdulatlan, tökéletesen mozdulatlan, statikus. Belső lényeged örökké mozdulatlan, a felszín pedig folyamatosan mozog. Ez a lényege a szúfi dervisek táncának, a kerengő meditációnak. Amikor gyakorlod, hagyod, hogy a test legyen a felszín – a test mozog, viszont te örökké mozdulatlan maradsz.

"Az egyik kezeddel ürességet teremts, a másikkal meg teliséget, hogy amikor igazán üres vagy, a teliséged beleereszkedhessen.
Olykor megesik, hogy függésbe kerülsz valamilyen meditációtól. Ez a függés egyfajta leépülést eredményez. Engedned kell, hogy sok dimenzió áradjon beléd. Legalább kétfajta meditációt kell engedned: egy inaktívat és egy aktívat. Ez az alapvető követelmény; máskülönben a személyiséged féloldalas lesz.
A megfigyelés passzív folyamat.

"Az önfejlesztés a pokolba vezető út. Minden erőfeszítés, amely arra irányul, hogy valamivé alakítsd magad - valami ideállá -, egyre nagyobb és nagyobb őrületet teremt. Az ideál minden őrület alapja, és a túl sok ideál következtében az egész emberiség neurotikussá vált.
Az állatok nem neurotikusak, mert nincsenek ideáljaik. A fák nem neurotikusak, mert nincsenek ideáljaik. Nem próbálnak valaki mássá lenni. Egyszerűen élvezik azt, amilyenek.
Te te vagy. De valahol mélyen belül a Buddhává vagy Jézussá akarsz válni, ezért körbe-körbe jársz, vég nélkül.

 

„Ha ülsz a fűben, ne tépkedd, és ne tedd tönkre. Fel kellett hagynom azzal, hogy a gyepen üljünk – régebben a gyepen találkoztam az emberekkel –, mert mindenki állandóan húzgálta, tépkedte a fü­vet. Fel kellett hagynom ezzel. Az emberek olyan erőszakosak, olyan tudattalanul erőszakosak, hogy nem is tudják, mit tesznek. És elmondtuk nekik újra meg újra, de perceken belül elfelejtették. Annyira nyugtalanok voltak, hogy nem tudták, mit tesznek. A fű elérhető volt, nyugtalanok voltak, ezért azt kezdték el tépkedni és pusztítani.