A második születés

„Jézus azt mondta a tanítványainak: „Hacsak nem születtek újra, nem léphettek be mennyei királyságomba.” Keleten azt, aki elérte Istent, úgy hívják, hogy dwija, kétszer-született… a második születés viszont kizárólag meditáción keresztül lehetséges.”

OSHO: (Marionnak):

Az emberben egy rejtett képesség, lehetőség lakozik. Ezt elszalaszthatjuk, milliók szalasztják el, és az ok, amiért elszalasztjuk, nagyon egyszerű: úgy gondoljuk, hogy már élünk. A születést azonosnak tartjuk az élettel – ez alapvető félreértés a részünkről. A születés csupán egy lehetőség arra, hogy életben légy; nem azonos az élettel. Az életet lehet nagyon élettelenül is élni. Végig is vonszolhatod magad rajta; átaludhatod mélyen, alvajáróként is.

Valójában az ember pont ilyen: gépszerű. Messze van attól, hogy életteli legyen, még nem érintette meg Isten, még nem hagyta, hogy Isten megérintse, még nem elérhető Isten számára. Ezért vannak bennünk rendkívüli magvak, melyekből fák nőhetnek, amik virágba borulhatnak, és isteni illattal boríthatják be a létezést. Megszépíthetjük a létezést, lehetünk a létezés számára kegy és áldás, ám ez ritkán adatik meg – csak néhanapján születik egy Jézus, egy Buddha, egy Zarathusztra. Milliónyi és milliónyi ember születik és hal meg anélkül, hogy élt volna egyáltalán.

Szannjászinnak lenni azt jelenti, hogy tudatában vagy ennek az általános félreértésnek. Ha egyszer ezt tudod, elkezded keresni és kutatni a második születést; a második születés viszont kizárólag meditáción keresztül lehetséges; ezért hívják a régi, ősi szent iratok a meditációt az igazi anyának.

Jézus azt mondta a tanítványainak: „Hacsak nem születtek újra, nem léphettek be mennyei királyságomba.” Keleten azt, aki elérte Istent, úgy hívják, hogy dwija, kétszer-született. Az illatot a második születés szabadítja fel.

A meditációról pedig... az nem koncentrációt jelent. A koncentráció az az elme műve. Megvan annak is a maga haszna: szükség van rá a tudományos munkában, az ismeretek összegyűjtésében. Hasznos – én nem vagyok a koncentráció ellen –, de megvannak a maga korlátai. A koncentráció nem képes túljuttatni téged az elmén; az egy elme általi erőfeszítés.

A meditáció nem is kontempláció. A kontempláció egy kicsit magasabban van, mint a koncentráció. Amennyiben a koncentráció az elme kellős közepe, a kontempláció a legszélén helyezkedik el az elmének. Sokkal finomabb. Sokkal kifinomultabbnak, sokkal intelligensebbnek kell lenni ahhoz, hogy valaki kontemplatív legyen. A koncentráció az egy eléggé nyers valami. A kezdőknek van rá szüksége az iskolában, a főiskolán, az egyetemen. Ám amikor valaki képessé válik a koncentrációra, akkor kezd elmozdulni a kontempláció felé. A kontempláció egy erőfeszítés nélküli tudatosságot jelent; a koncentráció nagy erőfeszítés, szinte erő kell hozzá, nyers erő. A kontempláció erőszakmentes, sokkal folyékonyabb, kevésbé kell erőltetni, sokkal lazább.

Ám a meditáció ennél is magasabban van. A meditáció túllép az elmén. A meditáció az elmenélküliség egy állapota; sem nem az elme közepe, sem nem a széle. Egyszerűen nem az elme – a meditáció kívülről látja az elmét.

Ez az angol „eksztázis” szó pontos jelentése – kívül állni. Kívül állni az elmén extázis, és ez az, ami a meditáció. Légy csak egy külső szemlélő, nem pedig résztvevő, aki azonosul az elmével – mint amikor valaki egy út forgalmát figyeli, csendesen üldögélve egy út menti fa alatt: mit számít, ki jár arra? Bármi is történik, csak figyel, minden egyetértés vagy ellenkezés, magyarázat, ítélkezés nélkül, teljesen elfogulatlanul.

Amikor képes vagy megfigyelni az elmét rosszallás nélkül, elismerés nélkül, anélkül hogy azt mondanád, „ez jó”, „ez rossz”, „ezt nem akarom”, vagy „ezt akarom”, anélkül hogy egyetlen megjegyzést tennél az elméről, amikor képes vagy mély csendben megfigyelni – az a meditáció. A meditációval egy csoda történik, és ez csupán a meditációval történik meg: amikor egyszerűen kívülre állsz, nem veszel benne részt, felhagysz minden tevékenységgel, teljesen tétlen és csendes vagy – az elme eltűnik. Lassan-lassan egyre messzebbre és messzebbre kerül, aztán már csak a távolból hallasz hangokat kiszűrődni; majd hirtelen eljön egy pillanat: nincs ott az elme. Eltűnt, semmivé lett.

És amikor az elme már nincs ott, és az elme nélkül magadra maradsz, egy illat szabadul fel. Hazatértél, beteljesültél. Léted ezer szirmú lótusza kinyílt. Az illatod a létezésnek ajánlod. Ez az ima. Ez az egyetlen ajándék, amit Istennek adhatunk, és ez az egyetlen ajándék, amit Isten elfogad tőlünk.

------------

Forrás: Even Bein’ Gawd Ain’t A Bed of Roses (Még Istennek lenni sem egy leányálom), 6. fejezet (cím nélkül) – Darshan Diary (Darsan naplók) 1979. október 1–30. – részlet

(Elhangzott 1979. október 6-án délután Punában, a Csuang-cu Auditóriumban.)

------------

Fordította: Sw. B.M. (MadMan) és Anand Arhat