A meditáció nem-cselekvés

„A belső az emberek többségének nem létezik.”

Mikor emberek jönnek hozzám, és azt kérdezik, hogyan kell meditálni, azt mondom nekik: „Ne azt kérdezd, hogyan kell meditálni; azt kérdezd, hogyan maradhatsz üres.” A meditáció magától történik. Azt kérdezd csak, hogyan maradhatsz üres, ez minden. A meditációnak ennyi a trükkje – hogyan maradhatsz üres. Azután úgyse tudsz mást tenni. A meditáció pedig virágozni fog.

Amikor nem teszel semmit, az energia a központ felé mozog, lenyugszik a központban. Amikor teszel valamit, az energia kimozdul. A cselekvés a kifelé mozgásnak egy módja. A nem-cselekvés a befelé mozgásnak egy módja. Az elfoglaltság menekülés. Olvashatsz Bibliát is, abból is csinálhatsz elfoglaltságot. Nincs különbség vallásos elfoglaltság és világi elfoglaltság között: minden elfoglaltság elfoglaltság, és abban segítenek, hogy a lényeden kívül ragadj. Kifogások, hogy kívül maradhass.

Az ember tudatlan és vak, és tudatlan és vak akar maradni, mert elindulni befelé olyan, mintha a zavarosba lépnél be. És az is; egy zűrzavart hoztál létre magadban. Szembe kell nézned vele, és keresztül kell menned rajta. Bátornak kell lenned – bátornak, hogy önmagad légy, és bátornak, hogy befelé haladj. Nem ismerek mást, amihez ennél nagyobb bátorság kell – hogy meditatív légy.

De az emberek, akik el vannak foglalva kívül világi dolgokkal, vagy nem világi dolgokkal, de ugyanúgy mind el vannak foglalva, azt gondolják – és van erre egy mondásuk, megvannak a maguk filozófusaik –, azt mondják, ha befelé forduló vagy, akkor beteges vagy, valami baj van veled. És ők a többség. Ha meditálsz, ha csendben ülsz, viccelődni fognak veled: „Mit csinálsz? Bámulod a köldököd? Mit csinálsz? Nyitogatod a harmadik szemed? Hova mész? Csak nem beteg vagy?” Hiszen mit lehet odabent csinálni? Nincs bent semmi.

Az emberek többségének nem létezik belül semmi, csupán a külső létezik. Pedig épp ellenkező a helyzet – csak a belső a valódi; a külső semmi más, mint egy álom. De a befelé fordulókat betegesnek nevezik, a meditálókat betegesnek nevezik. Nyugaton úgy gondolják, hogy a Kelet egy kissé beteges. Mi értelme van egymagunkban ülni és befelé tekinteni? Mit nyersz vele? Nincs ott semmi.

David Hume – az egyik nagy brit filozófus – egyszer megpróbálta... mivel az Upanishadokat tanulmányozta, és azok folyton az mondják: indulj befelé, indulj befelé, indulj befelé – ez az egyedüli üzenetük. Így hát megpróbálta. Egyik nap becsukta a szemét – egy teljesen világi ember, aki nagyon logikus, a tapasztalataira támaszkodó, ám egyáltalán nem meditatív –, becsukta a szemét, és azt mondta: „Ez nagyon unalmas! Kész unalom befelé figyelni. Gondolatok mozognak, néha néhány érzelem, és ezek versengenek az elmében, és te csak figyeled őket – mi értelme van ennek? Ennek semmi haszna. Ezt semmire nem lehet használni.”

És a legtöbb ember csupán ennyit ért belőle. Hume álláspontja a többségé is: Mit nyersz odabent? Sötétség van, gondolatok kószálnak ide-oda. Mit fogsz csinálni? Mi lesz majd ebből? Ha Hume egy kicsit várt volna – ami nehéz az ilyen embernek –, ha egy kicsit is türelmesebb lett volna, a gondolatok előbb-utóbb eltűnnek, az érzelmek pedig alábbhagynak. Ám ha ez megtörtént volna vele, azt mondta volna: „Ez még annál is rosszabb, mert üresség jön. Az elején legalább voltak gondolatok, valami, ami lefoglalt, amit nézhettem, amin gondolkozhattam. Most már a gondolatok is eltűntek; csak a semmi... Mit lehet a semmivel kezdeni? Semmi haszna.”

Ám ha várt volna még egy kicsit, akkor a sötétség is eltűnik. Olyan ez, mint amikor a verőfényes napsütésből belépsz a házadba: minden sötétnek tűnik, mert a szemednek kicsit alkalmazkodnia kell hozzá. A szemed a kinti napsütésre állt rá; ehhez képest a házad sötétnek tűnik. Nem látsz semmit, úgy érzed, mintha éjszaka lenne. De várj, ülj le, pihenj le egy székbe, és néhány másodperc múlva a szem hozzászokik. Most már nem annyira sötét, egy kissé több a fény... Pihensz egy órát, és minden fény, a sötétség sehol.

Ha Hume egy kicsit tovább várt volna, akkor a sötétség is eltűnt volna. Mivel életek hosszú sora óta a kinti tűző napon élsz, a szemed erre állt rá, elveszítve a rugalmasságát. Át kell hangolódnia. Amikor valaki bemegy a házba, ez eltart egy darabig, kell egy kis idő hozzá, türelem. Ne siess.

Sietősen senki nem ismerheti meg magát. Ez egy nagyon-nagyon mély várakozás. Végtelen türelem kell hozzá. A sötétség fokról-fokra tűnik el. Aztán jön egy fény, aminek nincs forrása. Nincs lángja, nincs lámpa, ami világítana, és nem is a nap az. Mint a fény reggelente: az éjszaka már eltűnt, de a nap még nem kelt fel... Vagy mint esténként az alkonyat, mikor a nap már lenyugodott, de az éjszaka még nem szállt le. Ezért hívják a hinduk az ima idejét sandhya-nak. Sandhya azt jelenti: alkonyat, fény, minden forrás nélkül.

Amikor befelé haladsz, egyszer el fogsz jutni ahhoz a fényhez, aminek nincs forrása. Abban a fényben először kezded el megérteni önmagad, azt, aki vagy, mert te az a fény vagy. Te vagy az a fény, az az alkonyat, az a tisztaság, az az észlelés, ahol a megfigyelő és a megfigyelt eltűnik, és csak a fény marad.

------------

Osho: Just Like That. Előadások szufi történetekről, 

6. fejezet, Blind man’s buff

1975. május 6. de., Buddha Csarnok

Fordította: MadMan és Anand Arhat