KÉRDEZŐ:

 

Szeretett Osho! Melyik az a módszer, amivel a legjobban lehet az embereket a meditációra bátorítani?

OSHO:

Az első dolog: ahhoz, hogy a páciens orvoshoz menjen, fel kell ismertetned vele, hogy beteg; máskülönben miért menne az orvoshoz? Így először azoknak az embereknek, akiket te meditációra akarsz bátorítani, segítened kell, hogy felismerjék, hogy frusztráltak – feltehetően olyan régóta, hogy már azt is elfelejtették, hogy szomorúak. Arra sem emlékeznek már, mikor nevettek teljes szívből. Gépekké váltak – tesznek dolgokat, mert meg kell tenni, de nem lelnek örömet benne.

Így hát először segítened kell nekik, hogy felismerjék, hogy hol is vannak – és persze majdnem mindenki ugyanebben a helyzetben van. A halál egyre csak közeledik – még abban sem bízhatsz, hogy holnap is itt leszel. És az életed teljesen sivár – nem találod a forrást, nem érzed, hogy értelme lenne, jelentősége lenne –, és a halál talán minden jövőbeli lehetőséget elpusztít.

Ezért először segítened kell nekik, hogy felismerjék, hogy az életük értelmetlen, véletlenszerű, céltalan. Tudják, hogy így van, ám sokféle módon próbálják elfojtani, mert ennek állandóan tudatában lenni kínszenvedés. Ezért járnak moziba, hogy mindezt elfelejtsék. Bulizni járnak, szórakozni járnak, alkoholt fogyasztanak; mindent megtesznek – csak nehogy valahogy látniuk kelljen a valóságot, hogy az életük üres, hiábavaló.

Ez a legfontosabb rész – hogy ezt megláttasd velük. És ha ezt már valaki látja, akkor utána nagyon egyszerű a meditáció felé vezetni, mert a meditáció az egyedüli válasz az ember összes kérdésére. Ami lehet frusztráltság, lehet depresszió, lehet szomorúság, lehet értelemnélküliség, lehet gyötrődés. A problémák sokrétűek lehetnek, de a válasz csak egy.

A meditáció a válasz. És a meditáció legegyszerűbb módja a tanúság. Száztizenkét meditációs módszer van, ám a tanúság mind a száztizenkét módszernek lényegi része. Szóval, ami engem illet, a tanúság az egyedüli módszer. Az a száztizenkettő a tanúság különféle módon történő alkalmazása.

A meditáció lényegi magja, a meditáció lelke, hogy hogyan légy tanú. Látsz egy fát: ott vagy te, ott van a fa, de nem találsz-e ebben még valamit? Látod a fát, és ott van benned valami, ami lát téged, amint a fát nézed. A világ nem osztható csupán a tárgyra és az alanyra.  Van valami azokon túl is, és az a túli a meditáció.

A meditáció győzedelmeskedhet: a tanúság egy olyan módszer, ami a nap mind a huszonnégy órájára kiterjedhet. Eszel – ne azonosulj azzal, aki eszik. Ott van az étel, ott van, aki eszik, te pedig itt vagy, és figyelsz. Séta – hagyd, hogy a test sétáljon, te csak figyelj. Szép lassan majd beugrik, hogy is van ez. Van ennek egy fortélya, és ha már kis dolgokat tudsz figyelni…

Károg ez a varjú… te pedig hallgatod. Ez eddig kettő – tárgy és alany. De észrevetted-e a tanút, aki mindkettőt látja? – Van a varjú, van, aki hallgatja, és még ott van valaki, aki mindkettőt figyeli. Ez egy ilyen egyszerű dolog. De elmozdulhatsz mélyebb rétegekbe is: figyelheted a gondolataid; figyelheted az érzelmeid, a hangulataid. Szükségtelen, hogy azt mondd: „szomorú vagyok”. A tény az, hogy tanú vagy, és a szomorúság felhője csak átsuhan rajtad. Ott van a harag – lehetsz csupán a tanúja is. Nincs szükség rá, hogy azt mondd: „dühös vagyok”. Te sosem vagy dühös – nincs rá mód, hogy dühös légy –, mindig tanú vagy. A harag jön és megy; te csupán egy tükör vagy. Dolgok jönnek, tükröződnek, továbbhaladnak – a tükör pedig üres és tiszta marad, a tükröződés nem hagy rajta karcot.

A tanúsággal megtalálod a benső tükröd. És ha egyszer megtaláltad, egy csoda veszi kezdetét. Amikor egyszerűen csak tanúja vagy a gondolatoknak, a gondolatok eltűnnek. És akkor egyszer csak ott van egy hatalmas csönd, amiről addig nem tudtál. Amikor a hangulat változásait figyeled – a haragot, szomorúságot, boldogságot –, hirtelen eltűnnek, és egy még hatalmasabb csöndet tapasztalsz.

És mikor nincs semmi, amit megfigyelhetsz – akkor jön a fordulat. Akkor a tanúság energiája magába fordul, mert nincs semmi, ami ezt akadályozza; nem maradt semmi tárgy. A „tárgy” szó gyönyörű. Egyszerűen csak azt jelenti, ami akadályoz, tárgyhoz köt. Mikor nincs tárgya a tanúságodnak, a tanúság egyszerűen körbeér, és visszatér hozzád – a forráshoz. És ez az a pont, ahol valaki megvilágosodik.

A meditáció csupán egy ösvény: a vége mindig buddhaság, megvilágosodás. És ha ismered ezt a pillanatot, akkor mindent tudsz. Akkor nincs többé szenvedés, hiábavalóság, értelmetlenség – akkor az élet többé már nem egy véletlen. A kozmikus egész részévé válik – lényegi részévé. És egy mérhetetlen nagy áldás jelenik meg: a teljes létezésnek szüksége van rád. Az embernek arra van a leginkább szüksége, hogy szükség legyen rá. Ha valakinek szüksége van rád, jóleső érzés tölt el. Ám ha a teljes létezésnek van rád szüksége, akkor nincs határa a boldogságodnak. És ennek a létezésnek még a legparányibb fűszálra is ugyanúgy szüksége van, mint a legnagyobb csillagra.

Az egyenlőtlenség szóba se jön. Senki nem helyettesíthet téged. Ha te nem vagy ott, akkor a létezés lesz kevesebb valamivel, és valamivel mindig kevesebb marad – sosem lesz teljes. Az érzés – hogy ennek a egész mérhetetlen létezésnek szüksége van rád – elveszi minden szenvedésed. És így, első alkalommal, hazatértél.

------------

Forrás: Light on the Path, 1. fejezet – Légy megjósolhatatlan (előadás 1985. december 3-án Nepálban, Katmanduban)

Fordította: MadMan és Anand Arhat