„Sokat beszélnek manapság a meditációról, azonban a zűrzavar – hogy mi az és hogyan lehet „elérni” – nagyobb, mint valaha... A meditáció nem igazán olyan dolog, amit »csinálni« tudsz. A meditáció valami olyasmi, ami spontán megtörténik, amikor nem csinálsz semmit, amikor a nem-cselekvés abszolút állapotában vagy... és amikor a meditáció megtörténik, az egész életed válik meditációvá, ünnepléssé.

Egyetlen technika sem meditáció.
A technikák csupán arra valók, hogy létrehozzák azt a helyzetet, ahol a meditáció spontán módon megtörténhet. Ebben a könyvben Osho a meditációról beszél, és különböző meditációs technikákat javasol.”

A könyv tizenkét évvel ezelőtt, 1998-ban jelent meg, és ma már ritkaság. A második, javított kiadását most készítem elő, és április 11-től lesz kapható.  A Magyarországi Leela Alapítvány honlapján keresztül  (Kapcsolatfelvétel menüpont). Boltokba, kereskedőkhöz a könyv csak később kerül.

Ez a könyv Osho meditációról szóló könyveinek egyik legfontosabbika. A könyvben Oshónak a korai évekből, 1970-ben hindi nyelven elhangzott előadásai olvashatók 272 oldalon.

Alábbiakban a tartalomjegyzék mellett idézeteket olvashatsz a könyvből.

Anand Arhat (Salek Zoltán)

I. Rész
A MEDITÁCIÓ DINAMIKÁJA

1. Jóga – a tudatosság növekedése
2. Nem-cselekvés cselekvésen keresztül
3. „Kaotikus” meditáció…
4. …vagy csendes meditáció
5. Belemerülés mélyen az ismertbe
6. Kundalini – az életerő ébredése
7. Megvilágosodás – egy végtelen kezdet
8. Beavatás – a végső technika
9. Szannyász – meghalás a múltnak
10. Totális vágy – a vágytalanság ösvénye

II. Rész
KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK

11. Mi a lélek?
12. LSD és meditáció
13. Intuíció – egy nem-magyarázat
14. Tudatosság, tanúság és éberség
15. A különbség a szatori és a szamádhi között
16. A kundalini ébredése és a szexuális energia
17. A prána kifejeződése a hét testben

III. Rész
TECHNIKÁK

18. Hagyományos technikák
19. Osho technikái

***

Az élet célja az, hogy tudatossá válj. Ez nem csupán a jógának a célja. A valódi fejlődés az életben nem más, mint hogy egyre tudatosabbá és tudatosabbá válunk. Ám a jóga ennél is többet jelent.

Az evolúció során egyre tudatosabbá és tudatosabbá válunk, azonban ez a tudatosság mindig másra irányul: valamilyen dolog, valamilyen tárgy van a figyelmed középpontjában. A jóga azt jelenti, hogy olyan dimenzióba fejlődsz, ahol nincs tárgy, és csak a tudatosság marad. A jóga a tiszta tudatosság felé fejlődés módszere – amikor nem valaminek a tudatában vagyunk, hanem maga a tudatosság vagyunk.

Amikor tudatában vagy valaminek, akkor nem vagy tudatában annak, hogy tudatos vagy. A tudatosságod ráirányul valamire; a figyelmed nem magán a tudatosság forrásán van. A jóga arra törekszik, hogy mindkettőnek a tudatában légy: a tárgynak is és a forrásnak is. A tudatosság kétirányúvá válik. Tudatában kell lenned a tárgynak, és egyidejűleg tudatában kell lenned az alanynak is. A tudatosságnak kétirányú híddá kell válnia. Nem veszítheted el az alanyt, nem feledkezhetsz meg róla, amikor a tárgyra irányulsz.

Ez az első lépés a jógában. A második lépés, hogy elhagyod mind az alanyt, mind a tárgyat, és csupán tudatos vagy. Ez a tiszta tudatosság a jóga célja.

Az ember fejlődési iránya a jóga nélkül is az egyre tudatosabbá és tudatosabbá válás, azonban a tudatosságnak ehhez a fejlődéséhez a jóga hozzátesz valamit, hozzájárul valamivel. Sok dolgot megváltoztat és sok dolgot átformál. Az első változás a kétirányú tudatosság: akkor sem feledkezel meg önmagadról, amikor a figyelmed valami máson van.

***

Amikor elkezdesz oly módon viselkedni, ami nem a bensődből fakad, akkor önmagad egy részét félretolod, és ezzel megtagadod. Ez a rész válik a tudatalattiddá, és hatalmasabb lesz, mint a tudatos részed, mert tovább kell tagadnod a viselkedésedet. Hamissá válsz, egy hamis személyiséget hozol létre. Ez a hamis személyiség csak addig létezik, ameddig a tudatalatti létezik. Ezért ha megpróbálod közvetlenül megváltoztatni a viselkedésedet, akkor egyre kevésbé és kevésbé leszel tudatos, és egyre inkább nem-tudatos.

Az a személy, akinek kizárólag a viselkedés számít, egyszerűen automatikussá válik. Csak annyi tudatosság marad benne, amennyi a gépies működéshez szükséges. Egyébként pedig az egész elme tudattalanná válik. És ez a tudattalan elme a tudatod betegsége.

Persze kezdheted úgy is, hogy megváltoztatod a viselkedésedet, ahogy azt a többé-kevésbé „etikus” személyek szokták tenni. Az úgynevezett vallások azzal kezdik, hogy megváltoztatják a viselkedésed. Azonban én nem a viselkedésed megváltoztatásával kezdem; én a tudatod megváltoztatásával kezdem. Mert a viselkedés valójában a tudattól függ. A viselkedés olyan, mint a tudatod; a külső viselkedés pedig lényegtelen. Ezért hát kezdd a tudatod megváltoztatásával.

Ezért hangsúlyozom a meditációt és nem a viselkedést. A meditáció megváltoztat. Először is lerombolja az akadályt a tudatos és a tudattalan között. Könnyedebbé válsz; kevésbé leszel fixált, eggyé válsz a tudatoddal. Ezért a meditációnak először le kell rombolnia a belső akadályt. És az akadály megsemmisülése a tudatosságod kiterjedését jelenti.

Sokkal tudatosabbá kell válnod. Bármit is teszel, az első dolog, hogy légy tudatosabb. Számomra nem az a fontos, hogy mit teszel, hanem hogy tudatos vagy-e abban, amit teszel. Légy tudatosabb benne!

***

Tehát számomra a meditáció két lépésből áll: az első lépés a cselekvő – ami valójában egyáltalán nem meditáció –, a második pedig a teljesen tétlen; az a passzív éberség, ami valójában a meditáció. Az éberség mindig passzív, és amint aktívvá válsz, elveszíted az éberségedet. Csak akkor lehetsz aktív és mégis éber, amikor az éberség elér egy olyan pontot, amikor már nincs szükség meditációra ahhoz, hogy mindezt elérd, vagy tudj róla, vagy érezd.

Amikor a meditáció szükségtelenné válik, akkor a meditációt egyszerűen elhagyod. Most már éber vagy. Csak ekkor lehetsz egyszerre éber és tevékeny – egyébként nem. Amíg szükség van meditációra, addig nem vagy képes éber lenni cselekvés közben. De amikor már a meditációra sincs szükség…

***

Ezért kell beszélnem az aktivitásról is. És keresztül kell hogy vezesselek rajta addig a pontig, ahol egyszerűen csak beleugorhatsz az aktivitás nélküliségbe. Az aktivitásnak el kell érnie egy szélső pontot, egy határvonalat, ahol már lehetetlenség számodra, hogy aktív légy – mert ha az aktivitás még mindig lehetséges, akkor tovább folytatod.

Ki kell merülnöd az aktivitásban! Tegyél meg mindent, amit megtehetsz. Bármit teszel, azt el kell vinned addig a pontig, ahol te magad kiáltod: „Többet már nem tehetek. Mindent megtettem. Többre nem vagyok képes; nem vagyok képes több erőfeszítésre. Kimerültem.”

Akkor azt mondom: „Most engedd el!” Most már mondhatom, mert ott vagy a határon, és kész vagy elengedni. Most már érted a passzivitás nyelvét. Azelőtt nem érthetted. Túlságosan tele voltál aktivitással.

Sose jutottál el az aktivitás végső határáig. A végletekből lehet valamit elengedni, sohasem középről. Onnan nem tudod elengedni. El tudod engedni a szexet is. Ha teljesen átadtad magad neki, akkor egyszerűen el tudod engedni, egyébként nem. Mindent el tudsz engedni, aminek tényleg elmentél a végső határáig, odáig, ahonnan már nem lehet tovább menni, és ahonnan nincs értelme visszafordulni. Elengedheted, mert már teljesen ismered.

***

Ezért számomra az erőfeszítés az, ami „erőfeszítés nélküliség”-hez vezet, a cselekvés az, ami nem-cselekvéshez, az elme az, ami meditációhoz, és ez az anyagi világ az, ami megvilágosodáshoz. Az élet dialektikus folyamat; az élet ellentéte a halál. Azért van, hogy használd; az elengedés nem megy csak úgy magától.

Használd, és akkor belehullasz az ellentétekbe. És légy éber. Légy éber, amikor a hullámok között hánykolódsz. Ez könnyű. Amikor elérkezel a feszültség csúcsáról az ellazuláshoz, akkor könnyű ébernek lenni, nagyon könnyű. Nem nehéz, mert az éberséghez csupán passzívnak kell lenned, csupán tanúnak.

Szemernyi erőfeszítés sem lehet benne. De nincs is rá szükség. Annyira kimerültél az aktivitásban, hogy azt fogod érezni: „Pokolba az egésszel – elég!” Akkor meditáció van, és nem te. És ha egyszer megismerted az ízét, sose fogod újra elfelejteni. Örökké veled fog maradni, akármit is csinálsz, akárhova jutsz.

Veled marad. Átjárja a cselekedeteidet is. Aktív leszel, lényed igazi központjában pedig ott lesz a csend. A peremen – az egész világ. A középpontban – a Brahman. A peremen mindenféle mozgás; a középpontban csak a csend. De ez egy érett csend, nem egy halott csend, mert ebből a csendből születik minden, még a mozgás is.

***

Nem hiszek az állandó módszerekben. Csak azért használok módszereket, hogy belenyomjalak egy nagyon kaotikus tudatállapotba, mert az első dolog – amit tenni kell veled, azzal, ahogy  vagy –, hogy megzavarjam a mintáidat. Szilárd és merev vagy. Egyre inkább változékonnyá és áramlóvá kell válnod. És ha nem válsz áramlóvá, folyószerűvé, sose ismerheted meg az istenit, mert az nem egy dolog – hanem egy esemény.

Nem keresheted az istenit, nem kutathatsz utána, mert csak azt keresheted, amit már ismersz. A keresés vágyakozást jelent, és nem kereshetsz olyasmit, ami ismeretlen. Hogyan kereshetnél valamit, amit még egyáltalán nem ismersz? A keresés igazi belső késztetése csak azután jelenik meg, hogy megízleltél valamit, hogy megismertél valamit – még ha csak egy szempillantásra is. Ezért az istenit nem lehet keresni. De amikor azt mondom, hogy az istenit nem lehet keresni, nem úgy értem, hogy nem is lehet megtalálni. Nem lehet keresni, de meg lehet találni.

Minél jobban keresed, annál kevesebb lehetőséged van arra, hogy megtaláld. Keresd, és egyáltalán nem fogod megtalálni, mert maga a keresés lesz az akadálya. Ezért ne keress olyasmit, amit nem ismersz. Inkább menj bele mélyen abba, amit már ismersz. Ne sóvárogj az ismeretlen után; abba mélyedj el, amit ismersz. És ha mélyen belemerülsz az ismertbe, rá fogsz akadni az ismeretlenhez vezető ajtókra, mert az ismert valójában az ajtó az ismeretlenbe. Ezért hát hatolj mélyre.

***

A meditáció befelé halad. És az út végtelen, végtelen abban az értelemben, hogy az ajtó megnyílik, és egyre csak tárul… amíg maga az ajtó nem válik a mindenséggé. A meditáció virágzik, és csak virágzik, míg csak a virágzás maga is nem válik kozmosszá. Az út végtelen: valahol elkezdődik, azonban sosem ér véget.

A megvilágosodásnak nincsenek fokozatai. Ha egyszer megvilágosodtál, akkor megvilágosodtál. Olyan ez, mintha belevetnéd magad az érzések tengerébe. Beleugrasz, eggyé válsz vele, mint ahogyan az óceánba hulló esőcsepp is eggyé válik az óceánnal. Azonban ez nem azt jelenti, hogy ismered az egész óceánt.

A pillanat totális: az ego megszűnésének pillanata – az ego megsemmisülésének pillanata, az egonélküliség pillanata – totális. Teljes. Ami téged illet, ez tökéletes. De ami az óceánt illeti (az istenit), csupán egy kezdet, és nincs befejezés. Egy dolgot nem szabad elfelejtened: a tudatlanságnak nincs kezdete, azonban van vége. Nem tudhatod, hogy mikortól kezdődik a tudatlanságod. Mindig benne vagy, és mindig a közepében vagy. Sose tudod, hol kezdődik, mert nincs kezdete.

A tudatlanságnak nincs kezdete, egyszer mégis vége szakad. A megvilágosodásnak van kezdete, azonban sosem ér véget. És ez a kettő eggyé válik: ezek egyek. A megvilágosodás kezdete és a tudatlanság vége egy. Egyetlen pont – mely egyszerű és egyben veszélyes is – két arccal: az arc egyik fele a kezdet nélküli tudatlanság felé tekint, a másik fele pedig a végtelen megvilágosodás kezdetére.

Tehát eléred a megvilágosodást, de mégsem éred el. Elérkezel oda, belehullasz, és eggyé válsz a mérhetetlen ismeretlenséggel. És ez a szép benne. Ez benne a titok.

***

Kérdés: Buddha önmegvalósítás utáni vágya nem vágy volt?

De igen, vágy volt; Buddhában megvolt a vágy. Amikor Buddha azt mondta: „Nem hagyom el ezt a helyet. Nem távozom addig, míg el nem érem a megvilágosodást”, az vágy volt. És ezzel a vággyal egy végtelen körforgás indul be. Még Buddhánál is beindult.

Emiatt a vágy miatt nem érhette el Buddha a megvilágosodást sokáig. Emiatt keresett és kutatott hat éven át. Megtett minden tőle telhetőt, amit megtehetett. Mindent megtett, de egy centiméterrel sem jutott közelebb. Ugyanaz maradt, és még csalódottabb. Elhagyta a világot, lemondott mindenről az önmegvalósítás kedvéért, és nem lett belőle semmi. Hat éven át folyamatosan minden erőfeszítést megtett, és mégse lett belőle semmi.

Aztán egy nap Bodh Gaya közelében akart fürdeni a Niranjanában – ez egy folyó ott. Annyira gyenge volt a hosszú böjtölés miatt, hogy nem tudott kijönni a folyóból. Benne maradt, és egy fa gyökereibe kapaszkodott.

Annyira gyenge volt, hogy nem tudott kilépni a folyóból! Hirtelen az a gondolat jelent meg a fejében, hogy ha így legyengült, hogy egy kis folyón sem tud átkelni, akkor hogyan kelhetne át a létezés hatalmas óceánján. Nos, azon a bizonyos napon még az önmegvalósítás utáni vágya is semmivé vált. „Elég volt!” – mondta.

Kijött a vízből és leült egy fa – a Bódhifa – alá. Aznap este maga az önmegvalósítás vágya foszlott semmivé. A világot akarta, és kiderült, hogy ez csak egy álom volt. És nemcsak hogy álom – egy rémálom. Hat éven át állandóan csak a megvilágosodásra vágyott, és az is csak egy álomnak bizonyult. És nemcsak egy álomnak: egy iszonyú mély rémálomnak.

Teljesen csalódott volt; nem maradt semmi, amire vágyhatott volna. Nagyon jól ismerte a világot – nagyon jól ismerte –, és oda nem térhetett vissza. Nem volt ott számára semmi. Megismerte az úgynevezett vallások – az Indiában számottevő összes vallás – erőfeszítéseit, gyakorolta a technikáikat, minden eredmény nélkül. Nem volt már semmi, amit kipróbálhatott volna, nem motiválta már semmi, ezért csak lezuhant a földre a Bódhifa mellett, és egész éjszaka úgy maradt ott – minden vágy nélkül. Nem volt semmi, amire vágyhatott volna; maga a vágy is szertefoszlott.

Hajnalban, amikor felébredt, az utolsó csillag éppen kihunyóban volt. Ránézett a csillagra, és életében először nem volt a szeme előtt fátyol, mert hiányzott belőle minden vágy. Az utolsó csillag is kihunyt… és amint a csillag kihunyt, a csillaggal együtt valami eltűnt Buddhában is: az én – mert az én nem létezhet vágy nélkül. És Buddha megvilágosodott!

Ez a megvilágosodás abban a pillanatban történt meg, amikor a vágy eltűnt. Hat évnyi vágyakozás akadályozta ezt meg. A jelenség tényleg csak akkor történik meg, amikor kint vagy a körből. Ezért még Buddhának is – a megvilágosodás utáni vágya miatt – hat évig kellett hiábavalón vándorolnia. Az átalakulásnak ez a pillanata – ez a kiugrás a körből, az élet köréből – csak akkor jön el, csak akkor történik meg, amikor nincs többé vágy. Buddha azt mondta: „Én akkor értem el, amikor nem volt elme, ami el akarta érni; akkor találtam meg, amikor már nem volt több keresés. Ez csak akkor történt meg, amikor már nem volt semmi erőfeszítés.”

***