365 ROLLS-ROYCE

 

 

OSHO: „Azok a Rolls-Royce-ok nektek, idiótáknak vannak. Mert egyébként semmi más nem érdekel titeket.”

 

 

 

Az egyik fő téma, ami nem hagyta nyugodni az embereket, amikor Osho Amerikában élt, Osho 93 Rolls-Royce-a volt. Az összes amerikai okostóni és hírmagyarázó kapva-kapott a lehetőségen, és rendkívül döbbent arcot vágott hozzá. Akkor és azóta is csak kevesen gondolták végig az egész dolgot. Nem lehet, hogy valami szándékos ellentmondás van abban, hogy valaki, aki nyilvánvalóan spirituális tanító, úgy dönt, hogy 93 Rolls-Royce-ot tart, mi több, ezt nyíltan, felvállaltan, mindenki számára láthatóan teszi?

Az indiai tanítók különösen gyakran kacérkodtak az aszkétizmussal, és gyűjtöttek maguk köré csodálókat böjtölésen és hasonlókon keresztül. Ám Osho egyértelműen mindig kifigurázta ezt az aszkétikus indiai hozzáállást, valahányszor erre lehetősége adódott. Továbbá, amikor azt mondta, hogy az év minden napjára akar egy Rolls-Royce-ot, akkor nem az indiai, hanem az amerikai gondolkodást vette figyelembe. Eltökélte magát, hogy viccet csinál az amerikai fogyasztói társadalomból. Tom Robbins, a híres amerikai novellaíró egy vele készített interjúban úgy jellemezte Osho Rolls-Royce ügyét, hogy az „az amerikai fogyasztói kultúra legnagyobb átejtése, amit valaha is csináltak.”

Persze, van, aki azt mondja, hogy ez nem volt más, mint egy a nyilvánosságnak szóló nagyon ügyes, figyelemfelkeltő trükk. Valami hasonló, mint az órákkal, amiknek a többsége kristályból készült, nem pedig gyémántból – de azzal a szándékkal, hogy gyémántnak nézzenek ki.

Akárhogy is, a szannjászinok többsége számára mindez egy fikarcnyit sem változtatott a Mester megítélésén. Legfeljebb mosolyogtak az egészen.

 

 

------------

 

 

1979 decemberében első alkalommal egy Rolls-Royce vitte Oshót a Buddha Csarnokba az előadására.

 

 

 

Szeretett Mester!

Mi olyan vicces azon, hogy egy Rolls-Royce-ot vezetve jössz az előadásra?

 

 

Osho: Ennek hosszú története van! Vezettem már... egy Impalával jöttem, és az olyan emberek, mint te, elkezdtek leveleket írni nekem, mondván, hogy „ez egy vízvezeték szerelő autója!”

Mondtam Laxminak, hogy cserélje ki. Így vett egy Buickot – és akkor az emberek arról kezdtek írni nekem, hogy „ez egy strici autója!”

Ezért mondtam Laxminak: „Cseréld ki!” Így ő becserélte egy Lincoln Continentalra. Az emberek akkor azt írták: „Ez jó – ez egy elnöki autó!”

„Ez egyre rosszabb – mondtam –, rosszabb, mint ha egy vízvezeték szerelő vagy egy strici autóját vezetném!” Úgyhogy mondtam Laxminak: „Nos, egy olyan szegény embernek, mint én, csak egy Rolls-Royce felel meg!”

Most pedig, kérlek, ne jöjjetek elő semmilyen kifogással... mert a Lao-Tzuból a Buddha Csarnokig azért egy helikopter már mégsem járja.* Ne csináljatok nekem még több gondot!

*(A Lao-Tzu háztól, ahol Osho lakott, az út a Buddha Csarnokig – a pódium hátsó faláig – körülbelül 50–70 méter, gyalog két–három perces séta. – A fordító megjegyzése.)

Forrás: Dhammapada: The Way of the Buddha (A Buddha útja), 7. kötet, 2. fejezet (The greatest rebellion ever tried – A valaha próbált legnagyobb lázadás), 1979. december 12. délelőtt, India, Pune, Buddha Csarnok

 

 

------------

 

 

Osho: Mikor idejön néhány látogató, indiaiak, és mikor az előadás után körbesétálom a Buddha Csarnokot, azt látom, hogy nem engem néznek, hanem a Rolls-Royce-ot nézik. Bökdösik egymást: „Nézd!” Nem én érdeklem őket, teljesen el vannak ragadtatva a Rolls-Royce-tól. Pontosan ezért tartom – legalább van valami, ami élvezetes a számukra.

Forrás: The Wild Geese and the Water (A vadkacsák és a víz), 10. fejezet (The Dignity of the Poor? – A szegények méltósága?), 1981. február 20. de., India, Pune, Buddha Csarnok

 

 

------------

 

 

Interjú Ken Kashiwaharával, a Good Morning America 

(ABC Network, USA) tudósítójával.

 

 

Kashiwahara: Az egyik dolog, amiről úgy gondolom, az emberek a külvilágban rád emlékeznek, mikor a történeteket olvassák rólad vagy látnak a televízióban, az az a tény, hogy elég sok Rolls-Royce-od van. Miért van ez?

Osho: Mennyi?

Kashiwahara: Nyolcvan?

Osho: Nem.

Kashiwahara: Negyven?

Osho: Kilencven. És az nem elég sok.

 

Kashiwahara: Miért van szükséged kilencvenre?

Osho: Nincs szükségem egyetlen egyre sem. És különben sem az enyémek. De az embereim 365-öt akarnak, minden napra egyet. És én csak napi egy órát vezetek. De ha az embereim ezt akarják, ha boldogok és örülnek, hogy ezt teszem, akkor nem akarom elrontani az örömüket. Teljesen rendben van ez így.

Kashiwahara: Nem tudnád azt mondani nekik, hogy költsék a pénzüket valami másra Rolls-Royce-ok helyett?

Osho: A többi vallás mind ezt csinálja. Csinálják ezt ők, ez a munkájuk. Én meg hadd tegyem a saját dolgomat. A többi vallás mind a szegényekkel foglalkozik. Legalább azt hagyjátok, hogy a gazdagokkal foglalkozzam.

Forrás: The Last Testament (Az utolsó testamentum – interjúk a sajtónak), 1. kötet, 1. fejezet (The blessed One – Az áldott), 1985. július 17. délelőtt, USA, Oregon, Rajneeshpuram, Jesus Grove

 

 

------------

 

 

Osho: Az emberek egyre csak megszólnak engem. Abban a pillanatban, amint tudomásomra jut, hogy megszólnak egy bizonyos dologért, akkor még inkább ugyanazt csinálom. Egyetlen egy Rolls-Royce-om volt csak. Elkezdtek ezért elítélni, így mondtam a titkárnőmnek: „Intézd el, hogy legyen kettő.”

Indiában ez nagyon nehéz volt, mert a Rolls-Royce 1965 után tiltott dolog lett, nem jöhetett be az országba. Én voltam az egyetlen ember, aki el tudta intézni, hogy két Rolls-Royce-a legyen az országban.

Amikor Amerikába jöttem, mondtam a titkárnőmnek, hogy „most már nincs korlátozás.” Lett hét, és elítéltek érte engem – egy spirituális ember, egy megvilágosodott személy hét Rolls-Royce-ot tart, mikor az emberek éhen halnak? Most van kilencven. Most már nem ítélnek el érte. Tudják, hogy ha tovább folytatják, akkor egyre több és több Rolls-Royce-om lesz, míg abba nem hagyják.

Forrás: From the False to the Truth (A hamistól az igazságig), 24. fejezet (Go to your bathroom dancing – Táncolva menj a mosdódba), 1985. július 22. de., USA, Oregon, Rajneeshpuram, Rajneesh Mandir

 

 

------------

 

 

Interjú Roberta Greennel, a Santa Ana Register 

– Kalifornia, Orange County (megye) – tudósítójával.

 

 

Kérdés: Nem gondolod, hogy Jézust igencsak feldúlná mindaz, amit az előzőekben mondtál? Úgy értem, ő olyanokat mondott, hogy „vedd magadra a keresztedet” és „veszítsd el az életed, hogy megtaláld,” ami nem olyasmi, mint amiről te beszélsz.

 

Osho: Jézus kétezer éves. Ne hasonlíts egy ökrösszekeret egy Rolls-Royce-hoz. Ugyanazt a munkát végzik, de kérlek, akkor se állítsd őket egymás mellé.

Kérdés: Apropó Rolls-Royce-ok, két kérdés. Az egyik, hogy miért Rolls-Royce, és nem Ferrari? A másik pedig, hogy mi köze a felébredésnek az anyagi világhoz? Elolvastam az emberek által elmondott összes történetet a sajtóban, azt is, hogy az emberek megkérdezték tőled, tényleg a gazdagok guruja vagy-e. És itt van ez a rengeteg Rolls-Royce meg a rengeteg pénz, az össze cucc... ez egy gyönyörű hely, és nyilvánvalóan nem a semmiből keletkezett. Mi köze a felébredésnek az anyagi világhoz?

Osho: Az is egy nagy megrázkódtatás lenne az egész világnak. Én ellennék a legöregebb Ford modellel is – ugyanazzal a modellel, amivel Isten kidobta Ádámot és Évát a Paradicsomból –, de az senkit nem hozna ki a sodrából, még az oregoniakat se. Még nekik is jobb járgányaik vannak. Minden törekvésem arra irányul, hogy kihozzam az embereket a sodrukból. A kilencven Rolls-Royce-om emberek millióit döbbentette meg szerte a világon. Látod benne a viccet? És lesz belőlük 365 is, minden napra egy. Attól sokan fognak szívrohamot kapni – csak azon tűnődöm, mi közük van hozzá. Semmi közük hozzá, de a sodrukból biztos ki fognak jönni.

Forrás: The Last Testament (Az utolsó testamentum), 1. kötet, 14. fejezet (The Function of a Master – A mester szerepe), 1985. július 31. du., USA, Rajneeshpuram, Jesus Grove

 

 

------------

 

 

Interjú James Conaway-jel, a Washington Post tudósítójával.

 

 

Kérdés: Miért szereted olyan nagyon a Rolls-Royce-okat?

Osho: Kipróbáltam mindenféle autót. A Rolls-Royce-nak is több típusa van, azokat is mind kipróbáltam. A legjobb a Corniche, de az nem felelt meg nekem. A hátam az, ami dönt. Egy bizonyos ülés az, ami jó nekem – csak ilyen ülőalkalmatosságot használok, a szannjászinjaim készítették, hogy megfelelően megtámassza a hátamat, mert az orvosok azt mondták, semmit se tehetnek.

Angliából jöttek szakértők Indiába, akik mindent megpróbáltak, és azt mondták: „Lehetetlen. Együtt kell élned ezzel.” Puszta véletlen, hogy a Rolls-Royce egyik modellje, a Silver Spur megfelelt. Abban az autóban a sofőrülés tökéletesen illeszkedik, nem okoz semmi kényelmetlenséget. Természetesen, az embereim örülnek ennek...

 

 

Azok az autók nem az én autóim. Semmi nem az enyém. Én vagyok a legszegényebb ember az egész földön, és a lehető leggazdagabb életet élem. Az embereim szeretnek; tenni akarnak valamit értem. Az összes autó a kommunáé. Napi egy órára állnak a rendelkezésemre. Nem tudom, melyiket hozzák, de egy dolog biztos, hogy csupán a Silver Spur kényelmes. És olyan nagyon szeretnek, hogy háromszázhatvanöt Rolls-Royce-ot akarnak nekem szerezni, minden napra egyet. Én pedig azt mondom: „Miért ne? Remek ötlet!” Kilencven Rolls-Royce-ot már beszereztek, és tudom, meg fognak megbirkózni a háromszázhatvanöttel is.

Forrás: The Last Testament (Az utolsó testamentum – interjúk a sajtónak), 2. kötet, 10. fejezet (cím nélkül), 1985. augusztus 30. délután, USA, Oregon, Rajneeshpuram, Jesus Grove

 

 

------------

 

 

Osho: A minap a Stern magazin azt akarta, hogy valaki innen menjen ki Németországba egy televíziós vitára Sheelával. Azt üzentem nekik: „Miért kéne bárkinek odamennie? Sheela is ide tud jönni; én magam fogok a szemébe nézni, és majd meglátjuk, van-e mersze hozzá.” Készen állok egy nyílt televíziós vitára, és készen állok mindent nyilvánosságra hozni, amit tett. Senki más nem tudja ezt megtenni. Senki nem ismeri őt és az elméjét úgy, ahogy én.

Sheela hazudozik a sajtónak, hihetetlen hazugságokat mond. Egyetlen dolgot sem birtokolok. Minden, amit használok, a kommunáé, és a szannjászinok adománya a világ minden tájáról. Ők ajándékozták nekem. És én Sheelának is megmondtam, hogy nem akarok ajándékot birtokolni, tehát csináljon vagyonátruházási szerződéseket; az ajándékoknak a vagyonkezelő alapítványhoz kell kerülniük. Pontosan úgy akarok maradni, ahogy születtem, minden nélkül, és így is akarok távozni a világból – minden nélkül. De mivel az emberek szeretnek szerte a világon, és továbbra is küldik az ajándékaikat, ezért legyen mindenhez vagyonátruházási szerződés.

Jelenleg van kilencven Rolls-Royce. Sheela pedig azt mondja a Stern magazin egyik interjújában, hogy az egyik Rolls-Royce-ért azzal fenyegetőztem, hogy ha nem hozna még egy Rolls-Royce-ot, akkor öngyilkosságot követnék el. Ez egyszerűen nevetséges. És ellentmond a gazdasági törvényszerűségeknek is. Mindenki ismeri a csökkenő hozadék szabályát: Ha van egy Rolls-Royce-od, meglehet, hogy nagyon örülsz neki – de kilencven Rolls-Royce-nál minden egyes Rolls-Royce egyre értéktelenebbé válik.

Nincs senki más az egész világon, akinek kilencven Rolls-Royce-a volna. Szóval, az, hogy kilencven van, vagy kilencvenegy, nem jelent semmi különbséget: már most a csúcson vagyok! És így, kilencven Rolls-Royce után még egy Rolls-Royce – ugyan, milyen értéke volna annak számomra? És azért az egy Rolls-Royce-ért követnék el öngyilkosságot? Sheela teljesen megőrült. A televízióban úgy néz ki, mint aki be van tépve. Ha van némi bátorság benne, akkor ide kell, hogy jöjjön – semmi bántódása nem esik. Csak nézzen a szemembe, és mindenki tudja meg.

Előttem Sheela csak egy kisegér szokott lenni, egy idő után sír és pittyog – ugyanaz az ősrégi női technika. Olyan sokszor megtörtént már – sírás, pittyogás és zokogás, és csak hogy megszabaduljak tőle, ilyenkor azt mondom, hogy „oké, csinálj, amit akarsz.”

Forrás: From Bondage to Freedom (Rabságból szabadságba), 12. fejezet (Today we claim the rainbow – Ma a szivárványt akarjuk), 1985. szeptember 26. de., USA, Oregon, Rajneeshpuram, Rajneesh Mandir

 

 

------------

 

 

Interjú Swami Anand Videhával, a Channel 5 

(Private National Network, Olaszország) tudósítójával.

 

 

Kérdés: Mikor az emberek rólad beszélnek, a Rolls-Royce-okkal kapcsolatban mindig előjön ez a gazdagság, és minden egyéb, ami ezzel kapcsolatos. Mit akarsz bizonyítani ezzel, a rengeteg autóval és rengeteg luxussal körülötted.

Osho: Miért érdekli ez az embereket? Biztos erre van szükségük; akkor pedig még több Rolls-Royce lesz itt. Amíg abba nem hagyják az ezzel kapcsolatos kérdezősködést, addig egyre több és több Rolls-Royce lesz itt. Most már látszik, hogy ez egy kihívás a számukra: aznap, amikor már senki nem kérdez többé a Rolls-Royce-okról, nem fog több érkezni.

Az emberek Rolls-Royce-ok iránti érdeklődése mutatja, milyen az elméjük. Az embereket nem az érdekli, hogy itt mi történik. Nem kérdeznek a meditációról, nem kérdeznek a szannjászról, nem kérdeznek az emberek életéről, a szeretetről, nevetésről, mindarról, ami ebben a pusztaságban történik. Csupán a Rolls-Royce-okról kérdeznek.

Ez azt jelenti, hogy rátapintottam valami fájdalmas idegvégződésre. És én addig fogom azt nyomni, míg be nem fejezik a kérdezősködést.

Én nem vagyok a szegénység híve. Ez az, amit a Rolls-Royce-ok bizonyítanak. Tisztelem a gazdagságot. Ezt előttem senki másnak nem volt mersze kimondani. A pápa nem mondhatja, hogy tiszteli a gazdagságot, bár ő a legvagyonosabb ember a földön.

Én nem álszenteskedem. Én vagyok a legszegényebb ember a földön. Nincs egy centem sem. Viszont meg akarom mutatni ezeknek az embereknek, hogy mi körül járnak a gondolataik.

 

 

Ha nem volnának itt a Rolls-Royce-ok, akkor az egész világ számára talán nem lenne itt semmi, amiről kérdezhetnének – rólam, rólad, a meditációról, a szannjászba való beavatásról, szeretetről, bármiről.

Azok az idióták azok, akik miatt tartom az összes Rolls-Royce-ot, mert le se tudják venni a szemüket azokról a Rolls-Royce-okról. Közben pedig betöltök más dolgokat is a fejükbe. A Rolls-Royce-ok nélkül nem lenne egyetlen kérdésük sem.

Azok a Rolls-Royce-ok végzik a munkájukat. A világ minden idiótáját ezek érdeklik. És én azt akarom, hogy valahogy felkeltse valami az érdeklődésüket – bármi Rajneeshpuramban. A többi dologgal majd csak elboldogulunk.

Egy kép Rajneeshpuramból, a meditációs-előadó teremből. 

A kép (mindegyik kép!) rákattintva kinagyítható, és így jobban látható a pódium két oldalára állított Rolls-Royce. Azoknak tették oda őket, akik Rolls-Royce-okat akartak látni.

 

Szóval, mondd meg azoknak az embereknek – amikor valaki megkérdezi –, mondd meg nekik, hogy „azok a Rolls-Royce-ok nektek, idiótáknak vannak. Mert egyébként semmi más nem érdekel titeket.” Amint abbahagyják a kérdezősködést a Rolls-Royce-okról, ki kell hogy találjak valami mást: vajon, ha rakétáim lennének, amik a holdra mennek... ki kell hogy találjak majd valami mást.

Forrás: The Last Testament (Az utolsó testamentum – interjúk a sajtónak), 4. kötet, 3. fejezet (cím nélkül), 1985. október 23. délután, USA, Oregon, Rajneeshpuram, Sanai Grove

 

 

------------

 

 

17. kérdés: Hiányoznak a Rolls-Royce-ok?

Osho: Soha nem hiányolok semmit. Ám úgy tűnik, az egész világnak hiányzanak a Rolls-Royce-aim. Ez egy tiszta elmebajos világ. Amikor a Rolls-Royce-ok megvoltak, féltékenyek voltak rá; most, hogy nincsenek, hiányolják őket. Engem egyszerűen kihagynak a képből. Talán megint lesznek majd, és az emberek megint kezdenek féltékenykedni...

A minap néhány nagyon kedves fotós járt itt. Az embereim mind megpróbáltak lebeszélni arról, hogy egy Honda mellett fényképezzenek le, de én ragaszkodtam hozzá, hogy ez a kép meglegyen. A Honda nem az enyém; a Rolls-Royce-ok sem voltak azok. De az emberek legalább hadd élvezzék; jól fogják érezni magukat. Elég furcsa, hogy az emberek elméjét olyan dolgok foglalkoztatják, amik egyáltalán nem tartoznak rájuk.

 

 

Ez két alkoholistára emlékeztet engem egy teliholdas éjszakán, akik teljesen be voltak rúgva. Egy gyönyörű fa alatt heveredtek le, és feljött a telihold.

Az egyik így szólt: „Bármi árat megadok ezért a holdért. Meg akarom venni.”

„Felejtsd el, nem adom el semmi pénzért” – mondta erre a másik.

Az, hogy holdat bárki eladja, fel sem merült. Részegek voltak... de úgy tűnik, egy kissé mindenki be van rúgva. Én soha nem kérdeztem meg, mi történt azokkal a Rolls-Royce-okkal; akkor se mentem soha a közelükbe, hogy lássam őket egyben, amikor még megvoltak. Minden nap, mikor a reggeli előadásra mentem vagy az esti interjúra, odahoztak nekem egy autót. Nem számított, hogy vajon kilencvenhárom van, vagy kilencszáz, vagy kilenc – vagy pedig egy sem. Ám az egész világ a Rolls-Royce-okkal foglalkozott.

Amerikában az egyik püspök a prédikációiban folyamatosan elítélte a Rolls-Royce-aimat. Amikor kiutasítottak Amerikából, azonnal küldött nekem egy táviratot: „Most, hogy elmész, rendkívüli jótékonysági cselekedet lenne, ha tudnál adni egy Rolls-Royce-ot az egyházközségemnek” – és ez az az ember volt, aki folyamatosan csak kárhoztatott. Az egész kárhoztatás nem volt más, mint mély féltékenység.

Most, hogy egy Hondával látnak a képen, emberek milliói fognak megnyugodni. Nem tudják, hogy sem a Rolls-Royce-ok nem tartoztak hozzám, sem pedig a Honda. Azt se tudom, kié az a Honda; csak ott állt az úton.

Nem hiányolok semmit. Csupán akkor hiányolsz dolgokat, mikor nem éled meg őket. És miért kéne, hogy hiányt érezzek? – akárhol is vagyok, láthatod, az a Mennyország, és akárhol is leszek, ott Mennyország lesz. Ha a világ túl sokat aggódik a kilencvenhárom Rolls-Royce miatt, akkor lesz belőlük száz; szólhatok az embereimnek, hogy kezdjék őket újra gyűjteni.

Nem csak én vagyok őrült; egymillió őrült emberem van szerte a világban. Száz Rolls-Royce nem egy nagy gond... És azonnal látni fogod, hogy az emberek szomorúak, féltékenyek, és azt gondolják, hogy a Rolls-Royce-ok nem férnek össze a spiritualitással. Én nem látok ebben semmi ellentmondást. Egy Rolls-Royce-ban ülve ugyanolyan meditatív vagyok... Valójában egy ökrösszekéren ülve elég nehéz meditatívnak lenni; egy Rolls-Royce-nál nincs jobb a spirituális fejlődéshez.

Forrás: Socrates Poisoned Again After 25 Centuries (Szókratészt 2500 év után megint megmérgezték), 16. fejezet (Only idiots are consistent – Csak az idióták következetesek), 1986. február 27. de. (nincs helyszín megjelölve)

 

 

------------

 

 

Osho: Anando épp a minap mutatott nekem egy könyvet, amit ellenem adott ki Ausztráliában egy házaspár, akik szannjászinok voltak, és a kommunában éltek három évig. Ám elég egy pillantást vetni arra, amit írnak, úgy tűnik, soha nem láttak engem. Azt mondják, hogy dolgoztak, keményen dolgoztak, és az ő munkájukból én Rolls-Royce-okat vásároltam. Láthatjátok, hogy ez milyen képtelenség: a munkájuk nem hozott semmilyen pénzt. A munkájuk az volt, hogy a saját házaikat felépítsék, hogy legyen miben lakniuk, az utakat – amik vitték a pénzt, nem pedig hozták. De valamiért harag kell, hogy legyen bennük – és azért az egész három évért is.

Azokat a Rolls-Royce-okat nem a kommuna teremtette elő. Ajándékok voltak kintről, szerte a világból. Én pedig nem voltam a tulajdonosuk – a kommunának adtam őket. A kommuna tulajdona voltak, és egyiküket sem hoztam magammal; a kommunával otthagytam azokat is. Mindenem, amim volt, otthagytam a kommunával együtt. Soha nem birtokoltam semmit. De biztos az van a fejükben, hogy ők keresték a pénzt, és én meg elszórtam. És ezért haragszanak.

Milyen pénzt kerestetek? A házak felépítéséhez, az utakat felépítéséhez, a gát felépítéséhez valójában pénzre volt szükségetek – a gát elkészítéséhez két és fél millió dollárra volt szükség. A munkátokkal hozzájárultatok ehhez, és nem pénzt csináltunk belőle, hogy abból Rolls-Royce-okat vehessek, hogy abból bármit is vehessek. A kommuna által termelt pénzből nem vettem semmit, mivel a kommuna soha nem hozott semmilyen pénzt. A kommuna elnyelte a pénzt.

Valójában minden jogdíjam, minden könyvem, a belőlük nyert összes nyereségem a kommunába ment. A helyzet tehát pont az ellenkező – én adtam oda mindenem a kommunának. Nos, a négyszáz könyv különböző nyelveken több millió dollár jogdíjat hozott, és azok a jogdíjak a kommunába kerültek.

Ha Rolls-Royce-okat akartam volna venni, megvehettem volna a saját Rolls-Royce-omat, amennyit csak akartam volna, csupán a jogdíjaimból.

De a neheztelés, a harag vakká tesz. A kommunába kétszáz millió dollárt fektettünk bele. Azok a szannjászinok talán azt gondolják, hogy ők hoztak oda kétszáz millió dollárt! Nélkülem és azok nélkül az emberek nélkül, akik szerte a világban szeretnek engem, az a kétszáz millió dollár nem lett volna meg.

Forrás: Beyond Psychology (A pszichológián túl), 24. fejezet (Whenever the ego gains, you are the loser – Bármikor, amikor az ego nyer, te vagy a vesztes), 1986. április 24. de. (nincs helyszín megjelölve)

 

 

------------

 

 

Osho: Épp ma volt egy cikk Vijayananddal az újságban. Nyolc évvel ezelőtt hagyott itt engem; ez alatt a nyolc év alatt sok víz folyt le a Gangeszon, és sok-sok idióta megfordult itt, nem emlékezhetek mindegyikük nevére. Vijayanand folyton cikkeket ír ellenem, és a mai cikken egészen elképedtem. Hogy mivel jött ma elő? Azt mondja, azért hagyott el engem, mert az olyan ember, akinek kilencvenhárom Rolls-Royce-a van, meg tucatnyi karórája, az nem lehet megvilágosodott.

De ő 78-ban hagyott el, amikor még el se mentem Amerikába – és az ok, amiért elhagyott, csak öt évvel azután történt meg! Úgy tűnik, ő egy csillagjós, vagy tenyérjós, vagy próféta. És tudnia kell, hogy azok az autók nem az én autóim voltak: soha nem néztem utána, hogy mi történt azokkal a kocsikkal, soha nem törtem magam azzal, hogy valakit is kikérdezzek, mi lett azoknak a kocsiknak a sorsa.

(...)

Vijayanand nem tudja, hogy a kommuna, amit mi Amerikában összehoztunk, nem egy közönséges kommuna volt – talán a legnagyobb kommuna volt, ami valaha is létezett az egész történelemben. Szannjászinok szerte a világból beletettek legalább háromszáz millió dollárt a kommunába. Azok az autók nem az én tulajdonomban voltak... adok neki egy teljes listát, így a következő cikkében bebizonyíthatja majd, hogy „az ilyen ember nem lehet megvilágosodott.”

A kommunának 126 négyzetmérföld területe volt – ezt is az én tulajdonomként kell feltüntetnie. A kommunának volt még száz autója a kilencvenhárom Rolls-Royce mellett; ezeket is hozzá kell vennie – az annyi, mint százkilencvenhárom. A kommunának volt száz autóbusza is, ebből húsz teljesen légkondicionált – ezeket ugyancsak a tulajdonomhoz kell számítania. A kommunának volt öt repülőgépe – ezek is beletartoznak. A kommunának megvoltak a maga darui, a maga traktorai, mindenféle építési eszközök, útépítő gépek – azt mind hozzá kell venni. Miért csupán a kilencvenhárom Rolls-Royce? – miért szegényítesz el engem? Voltak házak ötezer ember számára, és voltak ideiglenes szállások húszezer embernek, készen arra, hogy bármikor végleges épületek legyenek belőlük. Csak nem azt gondolod, hogy ez tényleg az én tulajdonom volt? Azt hiszed, hogy itt bármi az én tulajdonom?

(...)

Miért érdekli ezeket az idiótákat, hogy volt kilencvenhárom Rolls-Royce-om? Be akarják bizonyítani, hogy ha egy embernek kilencvenhárom Rolls-Royce-a van, akkor nem lehet megvilágosodott – az egész cikk erre a gondolatmenetre épül. Ha ez igaz volna, akkor Vijayanandnak választ kell adnia arra, hogy ha Krishna lehet Isten tökéletes megtestesülése tizenhatezer feleséggel, akkor mi a gond kilencvenhárom Rolls-Royce-szal? – azok legalább nem szexuális tárgyak. Ha Krishnának és Rámának és Parusramnak, a hindu isteneknek lehettek arany hintóik, színaranyból, és ezzel együtt is istenek, akkor mi a baj azzal, ha van kilencvenhárom Rolls-Royce?

És azok egyáltalán nem voltak az enyémek. Elég furcsa, hogy az egész sajtó folyton azzal jön elő, hogy azok az autók az én tulajdonom voltak. Ha azoknak én voltam a tulajdonosuk, akkor azoknak az autóknak itt kellene lenniük. Az amerikai kormány nem rendelkezhet az autóim felett.

Forrás: The Great Pilgrimage: From Here to Here (A nagy zarándoklat: Az ’itt’-ből az ’itt’-be), 9. fejezet (cím nélkül), 1987. szeptember 10. du., India, Pune, Buddha Csarnok

 

 

------------

 

 

Osho: Az amerikaiak azt gondolják, ők a leggazdagabb emberek a világon. Ám én létrehoztam egy igen egyszerű vicces helyzetet kilencvenhárom Rolls-Royce-szal, és minden büszkeségük odalett. Még az elnök is féltékeny lett, a miniszterek is féltékenyek lettek, a püspökök is féltékenyek lettek. Wasco County egyházi elöljárója vasárnaponként talán még Jézus Krisztusról is teljesen elfeledkezett, de a kilencvenhárom Rolls-Royce-ot nem tudta elfelejteni. Mindig felhozott pár dolgot, hogy elítélje őket. És meg fogtok lepődni, hogy amikor kiváltottak a börtönből, írt nekem egy levelet. Azt kérte: „Most, hogy visszatérsz a hazádba, mi lenne, ha legalább egy Rolls-Royce-ot az egyházamnak adományoznál? Ez egy nagyon jótékony cselekedet lenne.”

Most láthatod az elmét... meditációt tanítottam több ezer embernek; Amerikát ez nem érdekelte. Több ezer ember jött el a kommunába; Amerikát ez nem érdekelte. Minden fesztiválra húszezer ember jött el szerte a világból; Amerikát ez nem érdekelte. A teljes sajtó folyamatosan a kilencvenhárom Rolls-Royce-ról beszélt.

Azt gondoltam, talán egy szegény országban számítani lehet ilyesmire... de én Amerika önérzetét tettem tönkre! Nekem nincs szükségem kilencvenhárom Rolls-Royce-ra. Ez gyakorlatilag egy vicc volt, és mégis egyetlen úgynevezett értelmiségi sem volt képes felismerni Amerikában a tényt, hogy nem tudok kilencvenhárom Rolls-Royce-ot egyszerre használni. És mindegyik ugyanaz a modell volt, a legutolsó modell; nem volt semmi különbség az egyes autók között. Még a Rolls-Royce cég elnöke is eljött látogatóba, mert ez volt az első alkalom, amikor egyetlen egyén garázsában ott állt kilencvenhárom Rolls-Royce. Ám én sosem mentem el abba a garázsba.

A garázs vezetője, Avesh itt van. Mondtam neki, hogy „hamarosan eljövök.” Szerette volna, ha látom – gyönyörű garázst csinált, még a Rolls-Royce cég elnöke is elismerte, és azt mondta: „Az autóitok messze jobb állapotúnak tűnnek, mint a mi legújabb autóink a garázsunkban.” Természetesen Avesh azt akarta, hogy valamelyik nap eljöjjek megnézni. És a garázs nem volt túl messze, a saját házam közelében volt. Minden nap elmentem a garázs mellett, ám soha nem mentem be.

Forrás: Om Mani Padme Hum, 18. fejezet (Personality: the false disease – Személyiség: az álbetegség), 1987. december 30. de., India, Pune, Buddha Csarnok

 

 

------------

 

 

Osho: Az amerikai kommunában kilencvenhárom Rolls-Royce-ot kaptam a világ minden táján élő barátaimtól. Egész Amerika féltékeny volt. Talán először akadtak össze ilyen emberrel, akinek semmi nincs a birtokában, és akire mégis féltékenyek a világ leggazdagabb emberei.

Még Rockefeller is ellenem volt, még ő is meg akart valahogy semmisíteni. Mert még a leggazdagabbak sem engedhetnek meg maguknak kilencvenhárom Rolls-Royce-ot, én pedig hagytam, hogy a barátaim, ha akarnak, hozzanak egy Rolls-Royce-ot. Semmi hasznom nem volt belőlük, a garázsba se néztem be soha. Még a Rolls-Royce cég elnöke is eljött, hogy lássa a garázst, mert történelmi ügyfelük voltam: azelőtt soha senkinek nem volt kilencvenhárom Rolls-Royce-a, és ezután sem lesz senkinek. És másik hét már rendelés alatt volt, amikor letartóztattak.

Micsoda féltékenységet idéztem elő! Nem értették, nem látták, teljesen vakok voltak. Nem látták, hogy nincs az az ember, aki akárcsak két Rolls-Royce-ot is tud egyszerre használni, ezért hát kell, hogy legyen valami más emögött az egész mögött.

Volt is. Amerikának azt a teljesen egoista elképzelését támadtam meg, hogy ők a leggazdagabb emberek a világon – és bizonyítottam. És ez továbbra is egy kihívás a számukra: ha van valakinek mersze hozzá, mutasson fel kilencvenhárom Rolls-Royce-ot.

Az egyik püspök folyamatosan, minden vasárnap, a Rolls-Royce-aim ellen prédikált. Ilyen a vakság! Talán nem is álmodott másról, csak Rolls-Royce-okról; a hét minden napján ez járhatott a fejében; máskülönben hogy lehetett, hogy ez volt a prédikációinak az egyetlen beszédtémája? Teljesen elfeledkezett Jézusról és a Bibliáról.

És meg fogtok lepődni – a letartóztatásom előtt két hónapig folyamatosan az a hír járta, hogy bármelyik nap letartóztathatnak. De még a kormányzati szervek is megtagadták a letartóztatásomat, azon egyszerű okból, hogy mondván: „Nincs semmilyen bizonyíték az ellen az ember ellen. Ha neki van kilencvenhárom Rolls-Royce-a, nektek is lehet még több. Ez egy szabad ország.”

Az FBI visszautasította a letartóztatásomat; a Nemzeti Gárda visszautasította. A Nemzeti Gárda vezetője csak nevetett. Az mondta: „Tiszta hülyék vagytok. A valódi indokotok a féltékenység, mivel a kommuna ilyen szépen, jó körülmények között, szeretetben és örömben él. Tönkre akarjátok tenni a kommunát, de én nem látok semmilyen okot, hogy letartóztatási parancsot adjak ki.”

Megkeresték a hadsereget is – hogy letartóztassanak egy emberi lényt, akinek még egy papírvágó kése sincsen. És a hadsereg vezetője is azt mondta: „Egy teljesen képtelen dolgot kértek. Az emberi történelemben soha nem vezényelték ki a hadsereget egy emberi lény elfogására, akinek fegyvere sincs.”

Ez a püspök, látva, hogy hamarosan letartóztatnak, mivel a kormány és a fundamentalista keresztények eltökélték, hogy lerombolják a kommunát, levelet írt nekem, mondván: „Most, hogy elmész – ez majdnem biztos –, nem adnál egy Rolls-Royce-ot adományként az egyházamnak?” És ugyanez az ember ítélte el azokat évekig!

Tudattam vele, hogy neki tudom adni az összes Rolls-Royce-ot. „Van elég helyed a templomodban?”

Visszaírt, és azt mondta: „Nem, nem akarok kilencvenhármat, mert abba belepusztulnék! Csak egyet...”

Azt válaszoltam: „Nem vagyok fösvény. Mind a kilencvenhárom, vagy egy sem.” Csöndben maradt.

Forrás: No Mind: The Flowers of Eternity (Elme nélkül: Az örökkévalóság virágai), 11. fejezet (Only creation shows your power – Csak a teremtés mutatja meg a hatalmadat), 1989. január 5. du., India, Pune, Buddha Csarnok

 

 

------------

 

 

Osho: Az elnök George Bush nagyon mérges volt rám a Rolls-Royce-aim miatt. De az én Rolls-Royce-aim csupán 5,3 millió dollárba kerültek – én pedig nem voltam a tulajdonosuk, másoké voltak, akik egy alapítványnak adományozták.

George Bush, ezt egy Fehér Házi bizalmas baráttól tudom, nagyon nem kedvelt engem. Állandó bírálattal illetett: „A világ szegény. Miért van ennek az embernek kilencvenhárom Rolls-Royce-a?” Mihelyst elnök lett, egy különleges Lincoln Continental limuzint készítettek neki. Három évbe tellett megcsinálni, és hatszázezer dollárba került; meg is feledkezett mindenről, amit előtte rólam mondott.

Szeretném őt emlékeztetni: „Még mindig csak egy másodosztályú autód van.” A szannjászinomnak, Avirbhavának van itt egy Rolls-Royce-a számomra. Ez a legnagyszerűbb Rolls-Royce, amit a Rolls-Royce cég valaha is készített.

 

Forrás: Yakusan: Straight to the Point of Enlightenment (Yakusan: Egyenesen a megvilágosodás közepébe), 3. fejezet (A grand approach to reality – A valóság egy nemes megközelítése), 1989. január 19. du., India, Pune, Buddha Csarnok

 

 

------------

 

 

A Rolls-Royce-ok utóélete

 

 

Az oregoni kommuna felbomlása után a 93 autó eladósorba került. A kereskedők között nagy volt az aggodalom, hogy ennyi eladásra váró autótól megzuhan a használt Rolls-Royce-ok ára. Az egész flottát ezért egyben a European Auto Group of Carrollton tulajdonosa, a texasi Bob Roethilsberger vásárolta meg, aki aztán lassacskán, darabonként próbálta az autókat értékesíteni.

A 93 Rolls-Royce között tizenhárom, szannjászinok által kézzel festett egyedi példány is akadt. Ebből a tizenháromból hat maradt meg, a többit újra a gyári színére fújták le.

A most következő autó egy 1982-es Rolls-Royce Silver Spur II, és egy aukción 1987-ben egy ohioi Honda–Toyota kereskedés tulajdonosa vette meg, akinél az 1999-ig, a következő tulajdonos érkeztéig egy raktárban állt. Az autó elnevezése: „A vihar”. Az autó kék motorháztetején és sárvédőjén fehér felhők vannak. A felhők és az ég az ajtókon szürkébe fordul, a hátsó részen pedig már villámok cikáznak sötét háttéren. A napos időből viharosba forduló szín arra emlékeztet, hogy az életben semmi nem marad ugyanúgy, minden folyamatos mozgásban van. A festés másik érdekessége, hogy a világos napfény a sofőrülés felől árad, utalással az autó vezetőjére és az autó vezetőjéből áradó bölcsességre. Az autót Swami Deva Peter festette, akit erre Osho természetről tartott beszédei ihlették. Ez volt az első kézzel festett autó a flottában.

 

A második autó neve: „A fekete kimonó”. Az autó festése egészen pszichedelikus, a kép messze nem képes visszaadni a fémfelületeken végigvonuló finom árnyalatokat. Az autó eredeti színére rádolgozott minták hasonló benyomást keltenek, mint amikor a fény átszüremlik a selymen, és ez egy mélységet kölcsönöz a felületnek.

 

------------

 

 

Zárszóként

 

 

A következő képen nem Osho Roll-Royce-ainak egyike látható, hanem ami az amerikai átlagemberben lecsapódott Oshóból, még pontosabban, ami egy oregoni átlagemberben. Az eredeti képaláírás úgy szól, hogy „amikor egy E30-as BMW-vel versenyzel, akkor illik azt az öltözetet felvenni, amit Bhagwan Shree Rajneesh és a Rolls-Royce flottája ihletett.” Látszik, hogy nagyon jól szórakoznak, és nagyon ötletesnek és viccesnek tartják magukat. Igazából csak a híg amerikai sör hiányzik a kezükből, hogy teljes legyen az életérzés.

 

------------

 

Fordította és a cikket összeállította: Sw. B.M. (MadMan) és Anand Arhat