Szangham saranam gaccshámi

„Könnyű elmenni egy mesterhez, és odaadnod magad neki. Ezt a legegyszerűbb megtenni, mert a felébredett személy majdnem úgy működik, mint egy mágnes. Anélkül hogy bármit is tennél, a mágnes egyszerűen csak magához vonz. A második gaccshámi sokkal nehezebb, és ezért fontosabb, mint az első.”

KÉRDEZŐ: Szeretett Osho! 

Manapság, amikor egymástól távol élünk a világban, legtöbbünk messze tőled, kis csoportokban, akkor mi értelme van a második gaccsháminak: Szangham saranam gaccshámi?

OSHO: Most több értelme van, mint azelőtt. Hadd beszéljek először mindegyik gaccshámiról. Az első ez: Buddham saranam gaccshámi – „Leborulok a felébredett lábaihoz.” Ez az alázatot, nyitottságot, ellenállás mentességet tükrözi. Enélkül a hozzáállás nélkül egyetlen mester sem működhet. A tanítványnak a lénye legbensőbb pontjáig utat kell adnia a mesternek. És ez – Buddham saranam gaccshámi – pontosan ezt fejezi ki: „Leborulok a felébredett lábaihoz.” Azt mondja a tanítvány: „Nem vagyok többé.” Azt mondja: „Azt tehetsz velem, amit csak akarsz. Én már nem vagyok, és azt akarom, hogy betölts engem.”

A második gaccshámi a Szangham saranam gaccshámi: „Megtérek a felébredett közösségébe.” A kérdés a második gaccshámival kapcsolatban merült fel, mivel Amerikában már nem létezik többé a közösség – ám szannjászinok vannak a világ minden táján. Így most már, egy igen finom módon, a világ minden táján létezik a közösségünk.

Ezért hát az oregoni közösség megszűnését ne tekintsd a közösség megszűnésének; a közösség mindenütt megjelent, ahol szannjászinok élnek és lélegeznek. Így a második gaccshámi nem hogy vesztett volna a jelentéséből, hanem még több jelentést nyert. Egyetemessé vált.

Könnyű elmenni egy mesterhez, és odaadnod magad neki. Ezt a legegyszerűbb megtenni, mert a felébredett személy majdnem úgy működik, mint egy mágnes. Anélkül hogy bármit is tennél, a mágnes egyszerűen csak magához vonz. A második gaccshámi sokkal nehezebb, és ezért fontosabb, mint az első.

A vonzalmad már nem csupán a mester varázsának szól… Megízlelted a szeretetét, együttérzését, a belőle áradó világosságot, a lényét. A tanítványaiban ez nem lesz olyan erős, nem lesz rád olyan erős hatással… Ám amikor odaadtad magad a mesternek, megízlelted a valódi lényét: és észreveheted, hogy bárki, aki odaadta magát a mesternek, egy nagyon mély értelemben a testvéreddé vált. A mester miatt megjelenik a szeretet a tanítványok között. Én szeretetnek hívom; nem akarom egyáltalán bármiféle szervezetnek hívni. És ha odaadod magad ezeknek az egyszerű embereknek, akik még nem érkeztek be, az még alázatosabbá tesz; teljesen elveszi tőled az egód.

A közösség most már ott van a világ minden táján. Ahol létezik szannjászin, ott létezik közösség is. És amikor azt mondod, „megtérek a közösségbe”, akkor milliónyi embernek adod oda magad. Ez az ego nélküliségnek egy hihetetlen megtapasztalása.

Ám a mesterrel van egy gond: odaadhatod magad a mesternek, mert ő méltó rá – az odaadást majdhogynem a puszta létezése megköveteli. Bár nem mondja, mégis, minden lélegzetvételében benne van. És bár a nagysága és tudatosságának szárnyalása segíteni fog abban, hogy a lábaihoz borulj, ettől még megjelenhet egy kifinomult ego, hiszen találtál egy nagyszerű mestert. Amikor találsz egy nagyszerű mestert, bár nem tudatosul benned, azt gondolod, hogy már nagyszerű tanítvány vagy.

Ám amikor a második gaccshámit csinálod, ez a lehetőség egyáltalán nem merül fel. Egyszerűen csak alázatos vagy, csupán kimutatod – a tanítványokon keresztül – a mester iránti szeretetedet.

A harmadik gaccshámi a Dhammam saranam gaccshámi: „Leborulok a mester végső megvalósulása előtt.” Ez csupán az első kettő gaccshámi után lehetséges, ekkor tudod csak jelentőségteljesen kimondani, hogy „leborulok a végső tapasztalat előtt” – mivel ez nem kézzelfogható. A mester nagyon is kézzelfogható. A közösség már nem volt annyira kézzelfogható. És különösen most, mikor azt mondod, hogy „megtérek a közösségbe,” ezt még felidézni vagy elképzelni sem tudod, mert közösség mint olyan nincs, hanem csupán egyéni szannjászinok vannak a világ minden táján. Ám a legnehezebb a harmadik, abban az értelemben, hogy a nem kézzelfoghatóba lépsz be – mert a vallásos tapasztalat, az igazság megtapasztalása ez. És erről nincs semmi tudomásod.

Láttad az embert, aki idelátogatott, érezted a kisugárzását, beszívtad az illatot, amit magával hozott, láttad a fényt, ami most is körülveszi. Mivel az odaadásod oly mélységes volt, érezted, hogy ez az ember nem az, aminek látszik; sokkal több. Van benne valami, ami szemmel nem látható.

Ez csak egy homályos érzés, de ez ösztönöz, hogy átadd magad annak a végső tapasztalatnak, ami a mestert létrehozta, amely létrehozta a közösséget, és ami mélyen magával ragadva a vonzódásod csillagává vált.

Az elején a harmadik gaccshámi ködös lesz, elvont, ám ahogy az első két gaccshámival egyre mélyebbre jutsz az odaadásodban, a harmadik egyre inkább kezd valósággá válni. Már nem egy álom lesz, hanem a kibomló igazság.

A három gaccshámi mélyen kapcsolódik egymáshoz, ezért egyiket sem hagyhatod ki csak úgy.

------------

Forrás: Light on the Path (Fény az úton), 3. fejezet – Now our commune exist all over the world (A közösségünk most már az egész világon létezik), 4. kérdés – részlet

(Elhangzott 1985. december 29-én délelőtt Nepálban, Katmanduban tartott előadáson.)

------------

Fordította: Sw. B.M. (MadMan) és Anand Arhat