OSHO:

A mestert a szíveden keresztül ismered fel, nem pedig az eszeddel.

„Ha találni akarsz egy mestert, fürödj meg a jelenlétében. Ne a fogalmaid mentén haladj, és ne próbáld megítélni 

az értékrended által. Hagyd, hogy a szíved együtt lüktessen az övével; ne engedd, hogy az intellektus közbeszóljon.”

Síva azt mondja: „A GURU AZ ÚT.”

OSHO: Ne te légy az út magadhoz, mert egyébként mindent elrontasz. Először is, nehéz megfelelő élő személyre akadni, mert egy élő embernek nem könnyen adod át magad; mert sérül az ego! Az emberek éppen ezért nagyobb érdeklődést mutatnak a szent könyvek iránt; a szent könyvek nem bántják annyira az egót. Kidobhatod őket a kukába, vagy oltárt emelhetsz nekik – a szentiratok nem fognak tiltakozni. Egy élő guruval ezt nem teheted meg. Az egódnak meg kell majd hajolnia előtte.

A szentiratok előtt is meghajolhatsz, de önmagad ura még mindig te vagy. A szentiratokat bármikor kidobhatod; nem tehetnek semmit az akaratod ellen. Ám egy élő ember lábai előtt leborulni nyomasztó dolog az ego számára. Ezért keresnek az emberek először a könyvekben. Aztán, mikor elfáradnak, mester után néznek; ám addigra a könyvek annyira megrontják őket szavakkal, hogy mikor eljön a mester, nem ismerik fel.

Amikor végül megközelíted a mestert, viszed magaddal a könyvszagú ismereteidet arról, hogy milyen egy mester, és aszerint próbálod őt megítélni. Nincs az a könyv, ami meg tudja neked mondani, hogy egy mesternek milyennek is kell lennie. Szólhat gururól könyv. Ha van könyv Kabirról, az mindent elmond neked arról, milyen volt Kabir, ám Kabir nem fog még egyszer újraszületni. Ezek Kabir jellemzői, de nem egy mesteré. Ha Kabir követője vagy, és teljesen áthat téged, és ezért ugyanazt a minőséget keresed egy másik személyben, mielőtt mesterként elfogadnád, akkor soha nem fogsz magadnak mestert találni. Kabir nem fog újraszületni.

A digambara* dzsainák nem fogadnak el egy mestert, hacsak nem teljesen meztelen. Mahávíra kedvtelése volt, hogy levetette a ruháját; én nem élvezném ezt. Ha a kereső Mahávírát keresi, Mahávíra már nem létezik. A sors iróniája, hogy Mahávíra élete folyamán pontosan ugyanez a meztelenség lehetett az, ami visszatartotta az embereket attól, hogy elfogadják, talán mert azoknak az időknek a könyveiben a meztelenség nem volt megemlítve mint szükséges minőség. A Mahávíra előtt élt tírthankarák egyike sem mondott le a ruházatról, így maguk a dzsainák sem voltak felkészülve arra, hogy elfogadják, mivel a meztelenség civilizálatlannak tűnt nekik. Elutasították Mahávírát, mert a szentiratok sehol nem tettek említést meztelen gururól. Aztán Mahávíra meghalt, körülötte szentiratok születtek, és a dzsainák a mai napig hordozzák Mahávíra terhét. Ennek következtében, amikor a ruhát viselő Parshwanath feltűnik, nem tudják guruként elfogadni – hiszen nem mezítelen!

Ne feledd, bármilyen különleges szentiratot olvasol, az egy adott mesterről szól. Aki nem jön el újra. Egy mester nem mérhető senkihez; egyedülálló! Épp ezért, ha a szemed telve van szentiratokkal, soha nem leszel képes felismerni egy élő mestert. A szentiratok azokról mesélnek, akik már nincsenek közöttünk, és soha nem is lesznek újra. Akik Mahávírában hisznek, soha nem fogják elfogadni Buddhát. Legjobb esetben talán egy rendkívüli léleknek tartják, egy Mahátmának, de nem Bhagwannak.

Ismerek egy embert, aki dzsaina. Írt egy könyvet. Nagyon jó ember, de ettől még nem fogja jobban érteni a dolgokat. A rossz emberek általában buták, de a jó emberek sem különbek; a butaság olyan mélyen gyökerezik, hogy a jóság ezt nem változtatja meg. Ez a dzsaina jó ember, és az összes vallást egyenlően tiszteli. A könyvnek a címe, amit írt, úgy szól, hogy „Bhagwan Mahavir and Mahatma Buddha” – Az isteni Mahávíra és a nagy lélek Buddha. A barátom író. A poonai emberek ismerik; valójában ő volt az, aki engem először Poonába hozott. Ő egy régi híve Gandhidzsinek, akitől átvette ezt az érzést, hogy minden emberi lény egy. Tehát megírta ezt a könyvet – de a dzsaina elme nem tágított. Én nála voltam akkoriban. Megkérdeztem tőle: „Miért teszel különbséget Mahávíra és Buddha között, az egyiket ’Bhagwannak’, a másikat pedig csupán ’Mahátmának’ nevezve?”

Azt válaszolta: „Tudod, Mahávíra tényleg Bhagwan, de Buddhát legfeljebb Mahátmának fogadhatjuk el, nem pedig Istennek, mert Isten nem visel ruhát. Isten mezítelen.”

Szóval, ez a gond! Nem mintha csupán a dzsaináknál lenne ilyen gond. Ez mindenkinél megtalálható. Ezért nem tudja egy dzsaina istenként elfogadni Ramot, mert Szítá ott áll az oldalán. Egy dzsaina nem tudja megérteni, hogy kerül egy nő Isten mellé. Mindenről lemondott, akkor hogy lehet vele mégis egy nő? Így egy olyan felbecsülhetetlen értékű kincs, mint Szítá elveszett a dzsainák számára. Nem tudják felfogni a jelentőségét. És Krisna? Őt a pokolba kívánják, mert körülötte nem egy, hanem tizenhatezer nő volt. Senki sem érdemli meg jobban a poklot, mint Krisna. Ám mivel a dzsainák kereskedők és a kereskedő kasztba tartoznak, óvakodnak összerúgni a port a hindukkal. Talán ez az oka annak, hogy miért képviselik annyira az erőszakmentességet.

Az erőszakmentességet mindig a gyávák támogatják. Az erőszakhoz merszre van szükség, ezért a gyávák hisznek abban, hogy ne ölj és nem ölnek meg. Mint alapelv rendben is van: Ne ölj – élj, és hagyj másokat is élni! De ebben az is benne van, hogy életben akarnak maradni, és a többiekkel egyáltalán nem törődnek, ezért használják az erőszakmentesség ideáját; nincs mögötte semmi más magyarázat. Miután Krisnát pokolra taszították, tartva a hinduk haragjától, félelemből cselhez folyamodtak: kinyilatkoztatták, hogy Krisna a következő kor tírthankarája lesz. Krisna egyetlen tanításukba sem illik bele, ám mivel a hinduk közt kell élniük, el kell hogy fogadják őt. Megalkudtak – csakúgy, mint bármely számító üzletember! Így a hinduk már nem lesznek dühösek; remek. És a saját elképzelésükhöz sem kellett hozzányúlni. Elkerülték a konfliktust.

Ha a szentiratok alapján keresel mestert, soha nem fogsz találni, mert mire a szentiratot összeállították, az ember, akiről írták, már rég eltávozott. És a maga módján minden mester egyedülálló. Más és egyedi. Nincs még egy hozzá hasonló. Nem találod meg Mahávírát újra, sem Buddhát vagy Krisnát. Ám a keresésed során mindvégig ezeket az embereket keresed, ezért csak bolyongasz körbe-körbe. Mikor még éltek, valaki mást kerestél – akkor is olyasvalakit, aki már rég elment. Ezért folyton elhibázod.

Ha találni akarsz egy mestert, tégy félre minden szentiratot. Próbálj közel kerülni valakihez. Ha találni akarsz egy mestert, fürödj meg a jelenlétében. Ne a fogalmaid mentén haladj, és ne próbáld megítélni az értékrended által. Hagyd, hogy a szíved együtt lüktessen az övével; ne engedd, hogy az intellektus közbeszóljon. Ha megengeded, hogy az elme beavatkozzon, a szív nem tud találkozni, és nem leszel képes felismerni a mestert.

A mestert a szíveden keresztül ismered fel, nem pedig az eszeddel. Valahányszor félreteszed a gondolataidat, és a szíveddel látsz, azonnal történik valami. Ha lehetséges, hogy összekapcsolódj ezzel a mesterrel, az azonnal megtörténik, pillanatnyi késedelem nélkül. Azon kapod magad, hogy beleolvadsz, és ő beléd olvad. Attól a naptól szerves részévé válsz. Attól a naptól az árnyéka leszel; vele áramlasz. Mester után csak szívvel lehet kutatni, mester nélkül pedig nincs út.

------------

Forrás: The Great Path, 4. fejezet – To Be Dead Do Nothing (részlet)

(Megjegyzés: Az eredeti az 1974. szeptember 11–20 között az indiai Punában a Csuang-Cu Auditóriumban híndi nyelven elhangzott Síva Szutra sorozat angol fordítása.)

*A dzsainizmusban két fő irányzat van: a digambarák és a szvetambarák. A digambarák hisznek abban, hogy Mahávíra mezítelen élt és meztelen volt – a digambara szó jelentése: felhőkkel borított; átvitt értelemben azt jelenti: a meztelen. Ez a legrégibb irányzat.

A szvetambara szó jelentése: fehérbe burkolt, és ennek az irányzatnak a követői úgy hiszik, hogy bár Mahávíra mezítelen volt, az istenek egy láthatatlan fehér lepellel burkolták be. Ez egy kompromisszum pusztán azért, hogy a hindukat kielégítsék. (Osho)

------------

Fordította: Sw. B.M. (MadMan) és Anand Arhat